Pesti Srácok

Gondolatrendőrség – Szélsőjobbos trolloknál razziáztak Németországban

null

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) közleménye szerint a szövetségi és a tartományi hatóságok most először hajtottak végre összehangolt, országos akciót az interneten egyre inkább terjedő uszítás és gyűlölködés miatt. A razzia során 14 tartományban nagyjából 60 gyanúsítottnál tartottak házkutatást.

Erősödjön a polgárok érzékenysége

Az akció azt is szolgálja, hogy erősödjék a polgárok érzékenysége a közösségi portálokon jelentkező szélsőjobboldali megnyilvánulásokra. Aki ilyet talál, tegyen feljelentést - sürgeti a BKA a lakosságot, rámutatva, hogy több tartományban a helyi hatóságok külön portált alakítottak ki, amelyen keresztül névtelen feljelentést lehet tenni.

Holger Münch, a BKA elnöke kiemelte, hogy az interneten elkövetett szélsőjobboldali indíttatású gyűlölet-bűncselekmények száma az "európai menekülthelyzet" révén is jelentősen emelkedik, és a menekültszállások elleni támadások "gyakran annak a radikalizálódásnak az eredményei, amelyek a közösségi portálokon kezdődnek".

PestiSracok facebook image

A hatóságok következetesen fellépnek a törvénysértő tartalmak ügyében, mert nem szabad megengedni, hogy az interneten terjedő gyűlölködés és uszítás "megmérgezze a társadalmi légkört", és fel kell tartóztatni "a nyelv eldurvulását" - hangsúlyozta a BKA elnöke.

Bajban lesznek a baloldaliak és az iszlám szélsőségesek is

Ugyancsak szerdán a kormány elfogadta a szélsőségek terjedésének megakadályozására és a demokratikus berendezkedés támogatottságának erősítésére készült új stratégiáját. A belügyminisztérium és az ifjúsági ügyekért is felelős családügyi tárca szervezésében készült terv a jobb- és a baloldali szélsőségek, valamint a radikális iszlamizmus visszaszorítását célozza. Berlini bemutatóján Thomas de Maiziere belügyminiszter kiemelte, hogy a szövetségi kormány több mint 700 megelőzési programot, illetve "kiugrott" radikálisok visszailleszkedésére szolgáló projektet támogat, de ezeket jobban össze kell hangolni és hatékonyabbá kell tenni.

- fejtette ki a belügyminiszter.

A BKA irányításával végrehajtott razziával kapcsolatban kiemelte, hogy az internet nem szabályozatlan, jogrenden kívüli terep. Manuela Schwesig családügyi miniszter hangsúlyozta, hogy az interneten folytatott gyűlölködést csak néhány lépés választja el a fizikai erőszaktól.

Forrás: MTIFotó: 7one8design.com