Fazekas: Megőrizzük hazánk GMO-mentességét
Magyarország számára kiemelkedő érdek a mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzése, az ország minden fórumon határozottan és következetesen azt képviseli, hogy a génmódosított növények Európában ne kerülhessenek köztermesztésbe - reagált Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyílt levelében környezetvédő szervezetek felvetésére.Egy ország nem olyan egyszerű, mint az egyszeregy - Gyurcsány megvilágosodott Kötcsén
Hét évvel kormányzása után Gyurcsány Ferenccel valami történt Kötcsén. Mint Facebook-bejegyzésében fogalmaz, fontos a pénzügyi racionalistás a kormányzásban, de legalább ennyire fontosak a kis közösségek, a falvak. „Egy család, egy barátság, egy ország nem olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Lelkük is van.” – írja a volt miniszterelnök.Drogtanyát hagytak maguk után a Ligetvédők
Miután a Ligetvédők központjának felszámolása közben több helyen kábítószer-fogyasztásra utaló jeleket fedeztek fel, kábítószer-kereső kutyákkal vizsgálták át az egykori kertem helyét. A police.hu felvételein szerint a rendőrök a helyszínen kábítószergyanús anyagmaradványokat – marihuánát – és eszközöket találtak, amelyek lefoglalása megtörtént.Ismét mentősökre támadt egy ittas beteg
Könnyebben megsérült egy mentőápoló, valamint a mentőautó sofőrje, amikor kórházba szállítás közben megtámadta őket egy ittas férfi - erősítette meg a mentőszolgálat és a rendőrség szerdán. A mentősöket egy másik mentőautóval szállították kórházba, sérülésük nem súlyos.Fico: Szlovákia és Magyarország kapcsolata sosem volt ennyire jó, mint most
Szlovákia és Magyarország kapcsolata a történelem során sosem volt ennyire jó, mint most - jelentette ki szerdán Robert Fico szlovák miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében, a múlt héten kezdődött szlovák uniós elnökség prioritásairól tartott vitát követő sajtótájékoztatóján.A jelenlegi kormány nem tiszteli az életet - Reakciók a Ligetvédők bázisának felszámolása kapcsán
Helyreállt a jogszerű állapot a Városligetben, így minden akadály elhárult a parkot évtizedek óta elcsúfító, használaton kívüli Hungexpo épületek bontása elől - írta közleményében a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa. Ellenzéki pártok ugyanakkor Tarlós István állásfoglalását követelik, mivel "nincs minden rendben Budapesten". Az LMP szerint mára csak a polgári engedetlenség maradt a civilek egyetlen "fegyvere", a Fidesz ugyanakkor közleményében úgy fogalmazott, az ellenzék csak balhézni tud, építeni nem.Brüsszelt kiveri a hideg veríték a kvótaellenes népszavazás miatt - Már a véleménynyivánítás jogát is kétségbe vonják
Die Welt szerint Orbán felsorakoztatta népét Brüsszel ellen, mivel a „kis ország” fenyegetésként éli meg a migrációt. Más külföldi portálok arról írnak, Magyarországon csúcson pörög a félelemkampány 2300 migráns miatt, holott ez csak a magyar kormányfő érdekeit szolgálja. Liberális porálok kétségbe vonják továbbá Magyarország jogát a népszavazásra a kötelező betelepítési kvóta tekintetében, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, a magyar szavazással egyidőben zajlik majd a megismételt osztrák választás, így összeadódhatnak az idegenellenes indulatok.Kőkemény ellenzékiség – Új arcát mutatja az átszervezett MSZP
Tóth Bertalant választották az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szerdán Budapesten - jelentette be Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke a képviselőcsoport ülése után tartott sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan "kőkemény" ellenzékiséget ígért, és közölte azt is, hogy lemond az MSZP Baranya megyei elnöki posztjáról.Négymilliót perelt össze a teszkós rabló, többek közt a silány koszt miatt
A rossz körülmények közötti sétákért félmillió forint, a silány étkeztetés miatt egymillió, a hajvágással kapcsolatos panasza okán tízezer forint üti a markát Süveges Péternek– írja a Blikk.hu a Fővárosi Törvényszék ítéletére hivatkozva. A teszkós rabló a legjobban kereső magyar fogvatartott.Pedagógiai célzattal erőszakoltatta meg saját lányát a pécsi nő
Betegesen rettegett lánya lezüllésétől, ezért megerőszakoltatta saját lányát egy pécsi nő. A 13 éves lányt a rokonok itatták le, majd erőszakolták meg, és miközben sírva könyörgött, az anya a másik szobában várakozott.ISIS: Az iszlám vérengzésért a belga miniszterelnök a felelős
Charles Michel belga miniszterelnököt tették felelőssé a márciusi brüsszeli robbantásos merényletekért az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet legújabb propagandavideójában - jelentette a belgiumi sajtó szerdán. „Töltve a kalasnyikov, a civilek tehetetlenek. Brüsszel rémületben van, amiért Michel a hibás. A belgák lángokban, amiért Michel a hibás. Összehangolt támadások, célpont a repülőtér” - rappeli az Iszlám Állam egyik tagja a felvételen.Tuti Eb-tipp? Fordulatos elődöntőre van kilátás
A mai elődöntő mindkét csapata kalandos úton jutott el idáig. A walesiek fordulatos meccseket vívtak, hol előnyből kikapva, hol hátrányból győzve, míg a portugálok még egyetlen mérkőzést sem nyertek meg a rendes játékidőben. Ami közös bennük, hogy gólgazdag útjuk volt.Elhárultak az akadályok- A jövő héten megkezdik a Quaestor-botrány tárgyalását
A Fővárosi Törvényszék július 12-13-14-re kitűzte az első tárgyalási napokat a Quaestor-ügyben, a végzés alapján a jövő héten megkezdődhet az eljárás büntetőbíróság előtti tárgyalási szakasza - erősítette meg a PestiSrácok.hu korábbi hírét a fővárosi főügyész. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró Tarsoly Csaba és társai terhére. Az elkövetési érték mintegy 77 milliárd forint és több mint harmincezer sértett van.Felszámolták a hippi-tábort a Ligetben - A tüntetők szerint rendőrállamban élünk
Nincs már Ligetvédő az egykori Kertem helyére berendezkedő civil főhadiszálláson - tudta meg a PestiSrácok.hu. A gazdástalnul otthagyott sátrak között rendőrök bóklásznak. Információink szerint jelenleg a terület átadása zajlik a bontási munkálatokkal megbízott cégnek. Miután a területet biztosították a rendőrök, egy ötvenfős őrzővédő brigád jelent meg a helyszínen. A nyolcvan-száz fős civilek folyamatosan akadályozzák mind a rendőrök, mind a biztonsági cég embereinek és gépeinek mozgását.Így küzd zsákmányával a kecskeméti aprópénztolvaj (VIDEÓ)
Az antikorrupciós Hadházy állhat Schiffer helyébe
Úgy tűnik, megússza a vádemelést Hillary Clinton
Ajánljuk még

























