Pesti Srácok

Szoros brit-EU együttműködést szorgalmaz Szijjártó

null

Az Európai Unió (EU) és az onnan kilépni készülő Nagy-Britannia közötti szoros kapcsolatrendszer fenntartása mellett foglalt állást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az ulánbátori Ázsia-Európa csúcstalálkozón (ASEM) négyszemközti megbeszélést folytatott az ugyanezt az álláspontot osztó Charlie Flanagan ír külügyminiszterrel.

A tárca péntek hajnalban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a találkozón mindkét miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Nagy-Britannia kilép az unióból, s egyetértettek abban, hogy az EU tárgyalási stratégiájáról az Európai Tanácsnak, vagyis a tagállamoknak kell dönteniük, és a kilépési tárgyalásokat semmiképpen sem szabad bürokratikus kérdésként kezelni. A tanácskozáson Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar kormány mindent meg fog tenni a Nagy-Britanniában dolgozó magyar állampolgárok jogainak megvédése érdekében.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg.

A miniszterek a kilépés után is a lehető legszorosabb gazdasági együttműködést és szabadkereskedelmet szorgalmazták az EU és Nagy-Britannia között – olvasható a közleményben.

Fotó: newsroom.consilium.europa.eu

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.