Tóbiás: Jövőre csak a fideszes haverok léphetnek egyet előre
Szanyi elárulta az MSZP 2018-as győzelmének receptjét!
Kapósabb az MSZP elnöki címe, mint azt a párt helyzete alapján gondolhatnánk, hiszen négyen próbálnak a párt élére állni. Tóbiás József, Molnár Gyula, Harangozó Tamás és Szanyi Tibor annyira más karakterek, hogy igazi castinghangulatra lehet számítani a június 25-i kongresszuson. Szanyi lát esélyt a saját elnökségére, baloldali összefogásra viszont a maga részéről nem. Kormányfő sem akar lenni, másnak tartogatja ezt a tisztséget, de előtte azt tervezi, „beledöglik”, hogy győzelemre vezesse 2018-ban a szocialista pártot. A szocialisták szabadszájú megmondóemberével közölt interjút a 24.hu. Újabb kötelezettségszegési eljárás a magyar pálinka miatt
2012-ben is kellett egy Békemenet a nagy kormánybuktató akció visszaverésére - Veszprémben fórumoztunk
Újabb 1,7 millió eurónyi kenőpénzt keresnek
Orbán az egyik legbefolyásosabb vezető az EU-ban
A közmunkaprogram nélkül is rekord alacsony a munkanélküliség
Rátámadtak a Tescora a dühös magyar gazdák
Rács mögött van Farkas Flórián fia
Holttestekre bukkantak Újpesten
Nem egyszerű bekerülni a titkosszolgálathoz
Az adatvédelmi biztos a Pallas-pénzekből támogatott magánszemélyek nevére is kíváncsi
Bróker Marcsi lelépett, de a vagyonát zárolják
Gyurcsány „tisztességből, a sokaság szolgálata miatt” hazudott reggel, délben és este
Zágráb is sürgeti Törökország uniós tagságát
A nők az EU céljánál nagyobb, a férfiak kisebb arányban szereznek diplomát
Idén is lesz Lakiteleki Filmszemle
Búcsút inthet a Jobbik minden második szavazójának
Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.