Hárommilliárd eurót kap Törökország a menekültáradat megfékezéséért
Jávor már Szanyinál is aktívabb EP-képviselő
Országszerte demonstrálnak a tanárok
Szerbiából nem lesz migránsparkoló - Kvótával gyorsítanák az EU-csatlakozást?
Ha újrakezdeném, ugyanezt csinálnám – Márciusban szabadulhat a sorozatgyilkos a Csillagból
Schulz: Magyarország csak a pénzért közösködik Európával
Elegük lett a központosításból - Ezt szeretnék a tüntető pedagógusok
Az erőszakos központosítás ellen tiltakoznak nyílt levelükben a miskolci pedagógusok, akik szerint a folyamatos, nehezen követhető változtatásoknak nem szabadna hátrányosan érinteniük a tanulókat. Hozzájuk csatlakozva ma az ország több pontján tüntetnek a tanárok. Mint megírtuk, ügyüket több csoport is szeretné saját politikai céljaira hasznosítani. Arról is írtunk, hogy a kormány számos hibát elismer, de állítja, szükség volt a központosításra. A tanárokat nyílt konzultáción hallgatják meg. Összefoglaltuk, hogy mit akarnak a tüntető pedagógusok.
Az iskolabezárások és az elbocsátások megfékezése miatt volt szükség a KLIK-re - mondja az államtitkár
Február 9-ére hívja össze a köznevelési kerekasztalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be a tárca parlamenti államtitkára. Rétvári Bence kiemelte, a kerekasztal ülésén szeretnék a problémákat megoldani, a felmerült kérdéseket megvitatni. - A lehető legszélesebbre nyitották az ajtókat, nem volt még olyan egyeztetés Magyarországon, amelyre minden iskolát meghívtak – mondta az államtitkár, kijelentve azt is: a KLIK-re többek között az önkormányzatok által elindított tömeges elbocsátások és iskolabezárások megfékezése miatt volt szükség. Tizenöt tonna lefoglalt cigaretta – Idén csúcson pörögnek a csempészek
A visszaküldött bevándorlók haragjától tart Ausztria
Újabb cigánytelepet számoltak fel Párizsban
Internetről tanulta a szakmát a bajnai bombagyáros
Macedónia és Bulgária a V4-ekkel tárgyal a schengeni határok védelméről
Újabb információk a kisfiát megölő öngyilkos rendőrnő ügyében
Túszul ejtette a telefonszerelőt az öntörvényű néni Nagykanizsán
Magyarország biztonságban van a ZIKA-vírustól
Bundabotrány: öt embert küldene börtönbe az ügyész
Megszállták a rendőrök Lagzi Lajcsi otthonát
Ajánljuk még
Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette? Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac. "Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.