Pesti Srácok

Szét akarta trollkodni a Kormányinfót az MSZP-s Harangozó Tamás, de megalázottan távozott

Szét akarta trollkodni a Kormányinfót az MSZP-s Harangozó Tamás, de megalázottan távozott

Érdekes és nívótlan közjátékba torkollott a mai Kormányinfó a Parlamentben, miután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatójának a közepén a terembe sétált Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő, aki két Elios-jelentést lobogtatva lépett oda a tárcavezetőhöz. Kézfogás után az MSZP-s politikus arra figyelmeztette Lázárt, hogy a bevándorlás ügye helyett erre a két kérdésre válaszoljon, mert szerinte ez érdekli a magyar embereket. Harangozó a két kérdést átadta Lázár Jánosnak két dokumentumon, majd a trollkodás után távozni akart. Lázár János ekkor arra kérte Harangozót, hogy ha már kérdéseket hozott, akkor várja meg a válaszát, de a szocialista képviselő erre nem volt hajlandó, inkább eloldalgott. A következő párbeszéd zajlott a két politikus között:

Lázár János: Szervusz, képviselő úr!

Harangozó Tamás: Miniszter úr, arra kérem, a bevándorlás ügye helyett erre a két kérdésre válaszoljon, mert ez érdekli a magyar embereket.

Lázár János: Parancsolj, itt a mikrofon, kérlek!

PestiSracok facebook image

Harangoz Tamás: Köszönöm, várom a válaszokat.

(Jelenet: Harangozó Tamás dolga végeztével távozni akar a teremből.)

Lázár János: Képviselő úr, nem mondod, hogy hoztál kérdést, és nem várod meg a választ?

Harangozó Tamás: Halaszthatatlan közfeladataim vannak sajnos.

Lázár János: Nem érdekel a válasz?

Harangozó Tamás: Majd megnézem a választ.

Lázár János: Ne utasítsd vissza. Foglalj helyet, válaszolok. Kézfogással vártunk, hellyel kínálunk.

Harangozó Tamás kissé zavartan, de mosolyogva elhagyja a termet...

Függöny!

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?