Pesti Srácok

Róma minden európai országba küldene migránsokat

Róma minden európai országba küldene migránsokat

Egy nap alatt több mint 1200 migráns érkezett a dél-olaszországi Lampedusa szigetére, ahol a helyi rendőrszakszervezet szerint vasárnapra válságossá vált a biztonsági és egészségügyi helyzet. Az olasz miniszterelnök, Mario Draghi korábbi bejelentése szerint az Európai Unió állam- és kormányfőinek közvetkező tanácskozásán kívánja bemutatni azt a tervezetet, amelyet Olaszország a menekültek szétosztására javasol.

Tizenkét óránál rövidebb idő alatt tizennégy hajó kötött ki Lampedusa partjain. A sziget – egyébként 250 főt befogadni képes – regisztrációs tábora (hotspot) már pénteken is túlzsúfolt volt, 370 bevándorló lakta, számuk vasárnapra 1200 fölé emelkedett, de 1400 is lehetett volna, ha vasárnap este egy 200 fős csoportot át nem helyeznek egy karanténhajóra, közöttük 19 koronavírus-fertőzöttel, akiket elkülönítettek. Több mint 100 kiskorút átszállítottak Szicíliába egy számukra fenntartott migránstáborba.

Folyamatosan érkeznek a migránsok

Lampedusára a tavasz kezdete óta folyamatosan érkeznek migránsokkal teli hajók és csónakok, melyek száma majdnem minden hétvégén megugrik. Egy rendőrszakszervezet helyi tagjainak nyilatkozata szerint a sziget regisztrációs központjában folyamatos a feszültség.

PestiSracok facebook image

– hangoztatták.

A helyzet ellenőrizhetetlenné vált

A rendőrszakszervezet szerint még el sem kezdődött a nyár, de a helyzet máris ellenőrizhetetlenné vált. Tavaly nyáron - a koronavírus-járvány első hullámát követően - augusztusra tetőzött a helyi migrációs válság, amikor Lampedusa lakosai sztrájkkal és a kikötő lezárásával fenyegettek az olasz kormány beavatkozását követelve. Az idei év kezdete óta több mint 15 ezren érkeztek az olaszországi partokra. A tavalyi esztendő ugyanezen időszakában csak harmadennyien, azaz 5 ezren.

Róma szétosztaná Európában a bevándorlókat

Olasz sajtóinformációk szerint Róma hiába szorgalmazza a menedékkérők szétosztását a befogadásra önként hajlandó európai uniós tagállamok között, a pandémia kezdete óta egyetlen ország sem jelentkezett. A La Repubblica című olasz napilap úgy értesült, hogy Németország újra akarja indítani az Olaszországon keresztül érkezett illegális bevándorlók visszatoloncolását. A járvány előtt Németország évente több ezer migránst toloncolt vissza Olaszországba, olyanokat, akik nem jogosan folyamodtak menedékkérelemért. Az olasz miniszterelnök, Mario Draghi korábbi bejelentése szerint az Európai Unió állam- és kormányfőinek közvetkező tanácskozásán kívánja bemutatni azt a tervezetet, amelyet Olaszország a menekültek szétosztására javasol.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Javier Bauluz

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?