Pénzzel és cigivel csalt gyerekeket a lakására egy Tolna vármegyei gyermekotthon volt karbantartója. Az ügy már a bíróság előtt van – írta a HVG360.
A Tolna megyei Szedres egyik nevezetessége a Bezerédj-kastély, amely ma speciális gyermekotthonként működik. Az otthont nem az állam, hanem a Bezerédj–Kastélyterápia Alapítvány tartja fenn, amelynek alapítója, Sándor Zoltán nem szakmabeli. Ahogy fogalmazott, előbb „az épületet találta meg”, és csak azután keresett hozzá funkciót. Az intézményben 12–18 éves drogfüggő és indulatkezelési problémákkal küzdő fiúk élnek.
Itt van gyógypedagógus, mentálhigiénikus, csoportterápia, ezekkel próbáljuk a gyerekeket visszahúzni onnan, ahonnan jöttek
– mondta Sándor Zoltán. A gyermekotthon vezetője megerősítette, hogy néhány évvel ezelőtt az otthonban lakó egyik gyerek kiment az alkalmilag foglalkoztatott villanyszerelőhöz, akkor történhetett a szexuális abúzus. Elmondta, hogy amikor egy gyerek beszélt erről az esetről egy felnőttnek, utána megtörtént a feljelentés. A HVG információi szerint ma már az a tanúvallomás is a bíróság előtt van, amely szerint nemcsak kiszökdöstek a gyerekek a férfihoz, de „egymást is futtatták”: az erősebbek kiküldték a gyengébbeket, majd a pénzt ők tették el.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy az elmúlt öt évben 13 esetben indult büntetőeljárás a Bezerédj–Kastélyterápia Alapítvány által üzemeltetett otthonban szeméremsértés vagy más szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Valószínűsíthető, hogy ezek többsége a gyerekek egymás közötti bántalmazása miatt indult, és a villanyszerelő esetét nem is sorolták közéjük, mert az nem az otthon területén történt.
A gyermekotthon fenntartója állítja, az intézmény nem kapott tájékoztatást egyetlen büntetőügyről sem, akkor sem, ha maga az intézményvezető tette meg a feljelentést. Sándor Zoltán arra is panaszkodott, hogy a pedofil bűnelkövetőkkel szemben 2021-ben hozott szigorúbb szabályok miatt tilos az otthonokban a gyermekek szexuális felvilágosítása, ami szerinte „óriási károkat okoz”.
Forrás: Telex; Fotó: illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS