Pesti Srácok

Ki nyer ma? A Minerva?

Magyar Péter gyűlölettel építi a Szeretetországot, segít neki a nemzetközi baloldal és Szamuely példája. A szavazóit meg átveri.
Magyar Péter gyűlölettel építi a Szeretetországot, segít neki a nemzetközi baloldal és Szamuely példája. A szavazóit meg átveri.

Kiegyenlítődni látszik a Bütyök-párt valós tagjainak, illetve a Bütyök-párt által gründolt közvélemény-kutató cégeknek a száma, ha a tendencia így folytatódik - márpedig arrafelé mindig, minden csak erősödik -, akkor utóbbiak biztosan többen lesznek áprilisra, mint a párttagok. Berobbant a köztudatba - nem röhög! - a Minerva Intézet, amelyről kiderült, hogy géphanggal teszik fel a kérdéseiket, módszertanukból pedig az sejthető, hogy az emberek sokkal őszintébbek egy robottal, mint egy emberrel. Ez a Minerva most alaposan megkutatta, hogy Bütyök akkora előnnyel nyer, amit a rendszerváltoztatás óta, de még előtte sem látott a Mélyen Tisztelt Publikum.

Tisztán látszik, hogy Bütyök tanult az ellenzék korábbi megváltóinak hibáiból, és csapatát nem vitte el egy néppártosodási irányba, mint elődei tették, a Tisza taglétszáma így megmaradt egy általános iskolai osztály szintjén, óvatosabb becslések szerint 27-en, a kockázat felvállaló felmérések szerint 29-en vannak. No, de néppártosodás ide, vagy oda az mindenképpen figyelemre méltó, hogy Bütyökék így is, az egyik vezetőség tagjuk minapi coming-outja után is úgy hasítanak, hogy az Orbánék számára behozhatatlan lesz április 12-ig. Legalábbis erről szól a Minerva Intézet kutatása, amely tegnap 54,3 százalékot mért a Tiszának, míg a Fidesz 36,7-tel kullog utánuk. Ha Kedves Olvasóink most azt a kérdést teszik fel maguknak, hogy de mi a f@sz az a Minerva, akkor azt kell mondanunk, hogy mi sem tudjuk, a találatot a fideszességgel alaptalanul nem vádolható közizé influenszernek, Ceglédi Zoltánnak köszönhetjük.

Minerváék megmérték, hogy Bütyök minden/bármilyen botrányból győztesen jön ki. Forrás: Facebook

A Minerva Intézet hitvallása az Intelligens kutatás. Emberi hang, ennek megfelelően munkamódszerük az, hogy egy robothang felhív random telefonszámokat, közli, hogy ő a mesterséges intelligencia generálta robot, mire a kérdezettek vigyázzállásba vágják magukat, és elsöprő többséggel tesznek hitet Bütyök mellett. Talán ennek a mesterséges (un)intelligenciának tudható be, hogy Minerváék nem vacakoltak olyan elcsépelt frázisokkal, mint a teljes népesség, vagy a teljes lakosság, ők függetlenek, nem úsznak az árral, a minta egyik része így a teljes sokaság válaszaira épül. 

Bütyök robotja kikutatta, hogy Bütyök a nyerő választás. Forrás: Minerva Intézet

Azt természetesen feltételezni sem merjük, hogy a Minerva Intézet egy rossz fordítóprogrammal letöltött temus szemét, amely ugyancsak természetesen ugyanazt az öt agyatlan tiszást találta meg válaszadóként, a Fidesz pedig azért kullog alaposan lemaradva a Tisza mögött, mert választás lesz, így mégis csak kell egy ellenfél.

A méltán ismeretlen Minerva Intézet elképesztő hatékonysággal használja a mesterséges intelligenciát, egy – állítólagos – tavaly májusi felmérésük azt kutatta, hogy milyennek ítélik meg életüket a hatvan év feletti magyarok. Ahogy Bütyök toronymagas előnye esetében, akkor is sikerült az a mutatvány, hogy a véletlen telefonszám-generátor kizárólag hatvan év felettieket hívott fel, fiatalabbakat, pláne fiatalkorúakat egyetlenegy alkalommal sem. A magyarok a modern technológia iránti elkötelezettségét szemlélteti, hogy amíg tavaly májusban a megkérdezett 1408-ból 948-an árulták el az összes személyes adatukat és titkaikat a robothangnak, addig Bütyök újabb diadala esetén már száz százalékuk tette meg ezt. 

Ha valaki/valami azt is megkutatná, hogy a Minervának választ adók halmaza és a kiszivárgott Tisza adatbázis felhasználói között mekkora az átfedés, valószínűleg teljes egyezést találna. 

A Minerva optimizmusát nem rengetheti meg az sem, hogy Bütyököt sorra hagyják faképnél a jelöltjei, vagy azok, akik jelöltek szerettek volna lenni. Eltántoríthatatlan ugyanakkor a több tízezer vietnami Bütyök-fan, illetve a hasonló nagyságrendű hazai álprofil, amelynek felhasználói kötelezően, szakmányban röhögő fejezik egy-egy épeszű ember hozzászólásait. Az egykori nagy sikerű rádióműsorra utalva feltehetjük a kérdést, Ki nyer ma? Egy dolgot biztosan megnyer a Tisza az április 12-ig hátralévő összes napon: a saját közvélemény-kutatásait. Addig is hazudik a tééééévééééé!

 

 

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.