Pesti Srácok

Szexuálisan bántalmazták négy kisgyermeküket a szülők, őrizetbe vették őket

Szexuálisan bántalmazták négy kisgyermeküket a szülők, őrizetbe vették őket

Őrizetbe vett a rendőrség egy nőt és egy férfit, akik négy kiskorú – a bűncselekmény idején 6, 4, 3 és 2 éves – gyermeküket szexuálisan bántalmazták Kerepesen – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, a rendőrség honlapján.

A 27 éves anya és a 30 éves apa 2017 nyarán szinte napi rendszerességgel szexuális cselekményre kényszerítette a gyerekeket, miközben az apai nagyanya a cselekmények folytatására biztatta őket. Ha a gyerekek nem akarták azt csinálni, amit a szülők mondtak, erőszakkal, testi fenyítéssel bírták rá őket. Előfordult olyan is, hogy a gyermekek szem- és fültanúi voltak szüleik szexuális együttlétének – írták. Ismertették: többször arra kényszerítették gyermekeiket, hogy alig egy hónapos testvérüket magukkal vigyék, és egy kistarcsai élelmiszer-áruház előtt kolduljanak, arra hivatkozva, hogy betegek. A gyerekeket kiemelték a családból és nevelőszülőkhöz kerültek. A pszichológus szakértő véleménye szerint valószínűsíthető a gyerekek korábbi bántalmazása – tették hozzá. A rendőrök hétfő reggel mentek ki a családhoz, a szülőket nem találták otthon, az 57 éves nagymamát viszont előállították. A szülők önként jelentkeztek, amikor megtudták, hogy a rendőrök keresik őket. A rendőrség a szülők ellen szexuális erőszak, szexuális visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetése, a nagyszülő ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Mindhárman tagadták a bűncselekmény elkövetését, a férfi és az anyja panaszt is tett a gyanúsítás ellen. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, kezdeményezik letartóztatásukat – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Imgorthand / Getty Images Hungary

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.