Pesti Srácok

SZFE-ügy: személyi szabadság megsértése miatt indíthat nyomozást a rendőrség

null

Személyi szabadság megsértése gyanúja miatt indulhat nyomozás az SZFE-s hallgatók egyetemfoglalásával összefüggésben – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben Tényi István tett feljelentést azután, hogy az egyetemisták pár napja nem engedték be az új kancellárt az épületbe.

Személyi szabadság megsértése gyanújának bűntette miatt rendelt el feljelentés-kiegészítést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak épületfoglalása ügyében. Elsőként Tényi István (aki garázdaság miatt is feljelentést tett) fordult a hatósághoz azután, hogy nyilvánosságra került, az SZFE hallgatói közül tucatnyian próbálták megakadályozni (sikeresen), hogy az új kancellár, Szarka Gábor az egyetem épületébe lépjen. Az ügy előzménye, hogy a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium kezdeményezésére távozik Vonderviszt Lajos, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter volt kabinetfőnöke érkezett. Ő pedig megpróbált bemenni az egyetemre, ám a hallgatók ezt megakadályozták.

Tényi a feljelentésében megjegyezte, hogy

PestiSracok facebook image

Hozzátette: az üggyel kapcsolatban – bizonyítottság esetén – felmerülhet a személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja. Megkerestük a rendőrséget is, a BRFK sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy a rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el. Ez annyit jelent, hogy a hatóságnak összesen harminc napja van arra, hogy döntsön a nyomozás megindításáról, esetleg a feljelentés elutasításáról.

Az SZFE-ügyben egyébként a legújabb fejlemény az, hogy kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.

Ajánljuk még