Betelt a pohár a kádári külügynél és a hírszerzésnél, amikor egy tiltott Günter Grass-interjú 1969 végén megjelent a Budapester Rundschau (BR) nevű német nyelvű magyar újságban. Az ügyért az amúgy is megfigyelt Paulinyi Zoltánt vonták felelősségre, az állambiztonsági dossziék szerint a szerkesztőségi meghallgatáson Ungvári Tamás olvasószerkesztő is ellene “vallott”. A lap élére a külügy saját emberét, a már régen beszervezett Baló Pétert helyezte, aki amint lehetett, megszabadult Paulinyitól. Könnyű dolga volt, ez a szerkesztőség is tele volt ügynökökkel, titkos munkatársakkal és társadalmi kapcsolatokkal. A BR története túlmutat önmagán, így működtek az akkori (akkori?) lapok.
„Amit láttam, azt nem hihettem el. Gyorsan az asztalra tettem a kezem, mert remegni kezdett. Most mit csináljak. Mintha álmodtam volna. Mindjárt elájulok, s az mindent megold. Vagy kiugrok a csukott ablakon, és elmenekülök… El akartam tűnni innét, ne nézhesse most senki az arcom” – írta az idén elhunyt Esterházy Péter a Javított kiadásban arról a pillanatról, amikor szembesült édesapja addig ismeretlen állambiztonsági múltjával. Az író az ismert keletkezéstörténet szerint már befejezte élete főművét, a Harmonia cælestist, amikor megtudta, hogy apja és (regény)hőse, Esterházy Mátyás hosszú évtizedekig a belső elhárítás ügynöke, majd titkos megbízottja volt. Fia a jelentések, jellemzések elolvasása után írta meg a Javított kiadást, amelyben megpróbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant. (Mellékszál: én mindkettő művét igen kedvelem).
Ez a bevezető azért ideillő, mert Esterházy Mátyás is annál a Budapester Rundschau (BR) nevű, német nyelvű propaganda-lapnál dolgozott, amelynek titkos történetét előző cikkemben kezdtem feldolgozni. Emlékeztetőül: az állambiztonsági iratokból kiderül, hogy a BR-t a hírszerzés és a Külügyminisztérium a hatvanas évek végétől a Németországi Szövetségi Köztársaság elleni aknamunkára használta. Korábbi írásomban már bemutattam annak az III/I.-es feljegyzésnek az első részét, amelyet a Rundschau élére 1970-ben kinevezett Baló Péter főszerkesztő és a hírszerzés Press-rezidentúráját vezető Szolnok Péter együtt készített. A cél a szerkesztőség átalakítása volt – szakmai és állambiztonsági szempontból. Baló és Szolnok össze tudtak dolgozni, mindketten (ahogyan a szerkesztőség jelentős része) tagjai voltak a kádári állambiztonság hálózatának, Szolnok magasan (szigorúan titkos tiszt), Baló alacsonyabban (ügynök, majd titkos munkatárs) helyezkedett el a „ranglétrán”. Utóbbi ugyanott ahol Esterházy Mátyás.
Javított kiadás / Forrás: Moly.hu
A családjával együtt kitelepített, megalázott Esterházyt egyik interjúja szerint egyébként éppen Ungvári Tamás “szerződtette” a laphoz, ahol az egykori gróf fordítóként helyezkedett el. A BR egykori olvasószerkesztője (az én korábbi munkahelyeimen az olvasószerkesztők nem szerződtettek senkit, de ez más kérdés) egészen pontosan így emlékezett vissza: „Esterházyt én szerződtettem, kérdeztem, ki tud jól németül, mondták, hogy németül, angolul, franciául ő tud igazán, csak éppen nincs kéznél, mert a nyíregyházi útkaparó vállalatnál van nyilvántartva. Felhívtam Bányász Rezsőt (kommunista politikus, diplomata, ekkoriban a Külügyminisztériumnál dolgozott – MG), aki különben még él, mondtam neki, hogy nagyon szeretném átvenni Esterházy Mátyást az útkaparó vállalattól, ígérte, hogy majd utánanéz. Két óra múltán visszahívott és arról tájékoztatott, hogy Esterházy Mátyás „soha, amíg mi itt ülünk, nem lesz alkalmazott maguknál, de ha akarja dolgoztatni, dolgoztathatja”. Ez így még jobb is volt, mert a havi fizetés, amit kapott volna, egy kisebb család eltartására sem lett volna elég, a flekkpénz viszont nem volt rossz”.
Azért jó tudni, hogy a kommunistáknak “le nem fekvő” Ungvári saját bevallása szerint egy telefonbeszélgetéssel elintézte Bányász elvtársnál az ügyet. Tény, hogy Esterházy Mátyást felvették, és a Baló-Szolnok féle állambiztonsági feljegyzésben (ahol persze az azóta rögzült hibás írással „Eszterháziként” említettek) így jellemezték: „a szerkesztőség legjobb munkaerője, kifogástalan magatartásu”. Bár első látásra furcsa, hogy nem pazaroltak rá több mondatot (III/III.-as érintettségére sem tértek ki, holott már az ötvenes évek végén beszervezték), ez nyilván a pozíciójának szólt. Míg az újságírókat, szerkesztőket egész bekezdésekben értékelték, a fordítóknak „ennyi járt”, Esterházy munkatársáról, „Barát Annáról” csupán ezt jegyezték meg: „nyiltan szovjetellenes nézeteket vall, de 67 éves kora miatt nem törödnek vele…”.
Follinusz János – egy újabb titkos munkatárs
A fordítóknál komolyabb figyelmet érdemelt a feljegyzéssben a BR „gazdaságpolitikai rovatvezetője”: „Dr. Follinusz János. Másodállásban van a lapnál, a Figyelő h. főszerkesztője. Munkáját kitünően ellátja, elsőrendü munkaerő, politikailag is teljesen megfelelő” – írta Baló főszerkesztő, Szolnok pedig a korábbi cikkben bemutatott módon a zárójeles részben fűzte hozzá a hírszerzői kiegészítést: „/A III/III. Csfség tmt. (titkos munkatárs –MG) átkérése a Press rezidenturához folyamatban. Ellenőrzött, kitünően dolgozó kapcsolat/.”
Follinus János publicistáról nem sok mindent találni, a feljegyzés szerint ekkor – 1970-ben – már titkos munkatársként segítette a belső elhárítást, a Press tőlük akarta átkérni. A levéltári dossziékból látni, hogy később a Magyar Távirati Iroda (MTI) bonni tudósítója lett (titkos munkatársként ez nem meglepő), majd 1986-ban érdemeire tekintettel megkapta az újságírók Rózsa Ferenc-díját. A BR-nél nem csak ő, helyettese is kifejezetten megbízhatónak számított:
„Gazdaságpolitikai munkatárs, terjesztési felelős: Körmendi Pál. Idős, munkásmozgalmi veterán, pártbizalmi. Gyenge munkaerő, politikailag teljesen megbizható. Egyelőre tartani kivánják. /III/I.Csfség Press rezidentura társadalmi kapcsolata, bármely feladatot vállal. Bevonását kora miatt nem tervezzük./.”
Ismét egy „társadalmi kapcsolat”, aki „bármely feladatot vállal”. Jellemző az egész leírás, „gyenge munkaerő”, viszont „politikailag teljesen megbízható”, „pártbizalmi”. Hány ilyen teljesen alkalmatlan „újságíró”, “szakember” dolgozott akkor, és dolgozik ma is a szerkesztőségekben? A következő egy jóval ismertebb név: „Sportrovat vezető: Zsolt Róbert. Másodállásban dolgozik be. Teljesen megfelelő. Tartani fogják. /A III/II. Csfség kapcsolata./.”
A Magyar Honvéd szerkesztősége, középen Zsolt Róbert / Forrás: Honvedelem.hu
A hetvenes, nyolcvanas évek ismert sportújságíróját (aki 1961-től hosszú évtizedekig vezette a Magyar Nemzet sportrovatát) tehát a kémelhárítás kapcsolataként említik, nem elképzelhetetlen, hogy megkörnyékezték, hiszen bár 1956-ban kulcsszereplője volt a forradalmi Magyar Honvéd című újság megjelentetésének, ehhez képest a Magyar Nemzetnél egészen hamar elhelyezkedhetett. Amikor már azt hinnénk, hogy csupa beszervezett és/ vagy megbízható elvtárs alkotta a szerkesztőséget (leszámítva a „szovjetellenes” Barát Annát), előkerül a társaság „fekete báránya”. „Német szerkesztőség: Olvasószerkesztő: Paulinyi Zoltán. Kiváló szakember.
Tisztázatlan multja, összeférhetetlen, intrikus magatartása negativ politikai nézetei miatt a lehető legrövidebb idő alatt szabadulni kivánnak tőle. Egyelőre azonban nincs meg utódja. / Paulinyit a III/I-2. Osztály, mint nyugatnémet h. gyanus személyt ellenőrzés alatt tartja. Intézkedéseinket össze kell hangolnunk/”.
Paulinyi Zoltánt évtizedeken keresztül megfigyelték
Paulinyi Zoltánt „h. gyanus”, azaz hírszerzőgyanús újságírónak tartotta az állambiztonság, nem véletlen, hogy megfigyelési dossziékat (O-15492/1-7) vezettek róla. Az újságíró/fordítót „Párkányi” fedőnéven vonták ellenőrzés alá, telefonbeszélgetéseit lehallgatták, ügynökök, társadalmi kapcsolatok jelentettek róla (egyikük éppen társbérlője volt, akit egy későbbi jelentés szerint összevert). Dossziéiból kiderül, hogy nem volt teljesen alaptalan az „összeférhetetlen, intrikus magatartás” felemlegetése. A különböző jelentésekből, megfigyelésekből egy mindenkivel összevesző, folyamatosan konfliktusokat kereső, ellenzéki húrokat pengető, de az állampártnál is nagyon jó kapcsolatokkal bíró újságíró alakja körvonalazódik.
A dokumentumokból az is világossá válik, hogy miért is akartak tőle ennyire megszabadulni, miért kellett 1970-ben odaejtőernyőztetni a laphoz a külügy Sajtóosztályát vezető Baló Pétert a szerkesztőség élére.
A Külügyminisztérium az 1967-ben elindított Rundschau élére eredetileg Paál (máshol: Pál) Ferencet nevezte ki, de miután a főszerkesztő 1969 nyarán meghalt, átmenetileg – Baló odahelyezése előtt – Wesselényi Miklós vezette a lapot. Wesselényi – akit a kémelhárítástól akart „átkérni” a hírszerzés – viszont komoly hibát vétett, az ő irányítása alatt jelent meg az az írás, ami miatt vissza kellett hívni a lapot. Ezután küldték Balót tűzet oltani, hogy a Press-vezető Szolnokkal megpróbálják átalakítani, megreformálni az újságot (Wesselényit pedig 1971-ben, természetesen kitüntetéssel, nyugdíjazták).
Günter Grass német író / Forrás: Flipboard.com
Botrányos Günter Grass-interjú
Az említett botrány szálait kiválóan fel lehet göngyölíteni Paulinyi megfigyelési dossziéi alapján. A kiváltó ok egy Günter Grass-interjú volt. A kényes cikk annak ellenére megjelent 1969 novemberében a BR-ben, hogy állítólag le volt tiltva. Paulinyi dossziéjában megtalálható az a jegyzőkönyv, amely a szerkesztőség fegyelmi vizsgálatán készült, és amelyben éppen őt nevezik meg a megjelenés fő bűnösének. Innen idéznék ebből: „Idézésre megjelenik Ungvári Tamás… a Budapester Rundschau olvasószerkesztője, aki a … következőket adja elő: Két alkalommal is nyilvános szerkesztőségi ülésen szóba került Günther Grass-al folytatott interju esetleges közlésének problémái. Ezeken a szerkesztőségi üléseken, mivel Wesselényi Miklós mb. (megbízott – MG) főszerkesztő külföldön tartózkodott, én a teljes szerkesztőség előtt megemlítettem, sőt nyomatékosan hangsulyoztam, hogy tudomásom szerint mind a Táj. Hivatal (Tájékoztatási Hivatal – MG), mind pedig a Külügyminisztérium nem helyesli hasonló interju leközlését. Erre Paulinyi kollégám megjegyezte, hogy ezt a Párt központtal ill. a Külügy Sajtó Osztályával (ezt vezette ugye éppen Baló, a leendő főszerkesztő – MG) tisztázza. Az én többszörös szkeptikus kérdéseimre azt a választ adta, hogy ő a cikk közlésésére határozott jóváhagyást kapott. A cikket én is és Wesselényi Miklós is, egy határozott jóváhagyás értelmében olvastuk el, és kurtitottuk meg”.
A dossziéban megőrizték az esetnél még a Sajtófőosztálynál dolgozó Baló feljegyzését is, aki állítása szerint semmit sem tudott az interjú tervezett megjelentetéséről. „A november 28-i 48-as számban nagy meglepetésünkre láttuk, hogy az interjú megjelent – írta Baló. – A megjelenés tényén tul az interju tartalma politikailag is sulyosan kifogásolható. Tuladonképpen az történt, hogy a lap 48. száma Günter Grass politikai koncepciójának szócsövévé vált…
a lap terjesztését mind bel- mind külföldön további intézkedésig leállitottuk. Meggyőződésünk, hogy a lap e száma az NDK-ban hasonló sorsra jutna, mint annak idején a Lukács-interjút tartalmazó két szám és ujabb nehézségeket eredményezne az NDK-val való kapcsolatunkban”.
Nem hiába féltek a baráti NDK-tól, bevetésben a Stasi, kép az archívumukból /Forrás: Time.com
Baló feljegyzéséből kiderül, hogy a cikk főleg a baráti Német Demokratikus Köztársaság (NDK) miatt volt problémás. A Lukács György-interjú felemlegetése sem véletlen, ahogy Dalos György írta a Beszélőben a „Lukács-ügyről”: „A Budapester Rundschau című hetilap terjesztését az NDK-ban 1968 tavaszától erősen korlátozták, és a lap liberálisnak ítélt irányvonaláról, egyes szerkesztőinek (pl. Nemes Jánosnak) „revizionista” magatartásáról még 1989-ben is titkos jelentéseket készítettek.”
Előbb a marxista (de a Rákosi-, majd Kádár-diktatúrában finoman szólva is körön kívüli) filozófus, aztán a valószínűleg nem eléggé vonalasan nyilatkozó Grass, nem véletlen, hogy a külügynél (és az állambiztonságnál) is besokalltak: odairányították Balót rendet tenni.
Az amúgy is támadható Paulinyi közellenséggé vált
Érthető, hogy a Grass-cikkért felelőssé tett Paulinyi ezután közellenséggé vált a lapnál, dossziéiban megőrizték annak a végtelenül hosszú, fárasztó csatározásnak a részleteit, amit Baló főszerkesztővel folytatott. Utóbbinak nem volt egyszerű kirúgnia a fordító-szerkesztőt, bár a Grass-botrány után egy szerkesztőségi italozásért is elővették, végül egy németországi kiküldetés után függesztették fel. Paulinyi ezután sem hagyta magát, leveleket írt politikus-ismerőseinek, a Központi Bizottság Agitációs és Propagandabizottságához, ugyanazt tette, amit Baló: feljelentette, befeketítette a másikat.
Paulinyi a vele szembe helyezkedő szerkesztőségi tagokat a róla jelentő ügynökök szerint csak „ÁVH-klikk”-ként jellemzi, ami nyilvánvaló túlzás, de sokat elárul helyzetéről.
Egy bizonyos „Agárdi” így jelentett 1971-ben erről a helyzetről a tartótisztjénak: „Dr. Paulinyi Zoltánnal és feleségével… a Sport Szálló éttermében találkoztam. Paulinyi, aki a Budapester Rundschau egyik szerkesztője… elmondta, hogy kb másfél év óta voltak problémái a lapnál.
Paál Ferenc főszerkesztő halála után Wesselényi Miklós h. főszerkesztővel, később Baló Péterrel, az új főszerkesztővel rossz viszonya alakult ki… a szerkesztőségben lévő ellenségei… közé sorolja Ungvári Tamás és Kiss György szerkesztőket is”.
A rendszer tenyerén: Karinthy Ferenc, Ungvári Tamás és Kéri László (utóbbi társadalmi kapcsolatként Peterdi Pál dossziéiban is szerepel) / Fotó: Manda.hu
Baló külügyes és titkos munkatárs, a “becsületes ember”
Az újságíró ügyében végül a szerkesztőséget is meghallgaták, Paulinyi dossziéjában az erről készült feljegyzés is megtalálható. Igazi kordokumentumról van szó. Előbb a főszerkesztőről kerül szóba: „BURU (Budapester Rundschau – MG) szerkesztőség munkatársaival folytatott beszélgetés…
Ungvári Tamás… Állampolgári felelősségem tudatában kijelentem, vannak akik becsületesnek születtek, vannak, akik becstelennek, és Baló egy becsületes ember.
Nem azt mondom, hogy tökéletes, millió hibát követ el, és sok hibája van. Igazságmániás, ha valami nem tetszik neki azt megmondja, nem is mindig kellő modorban. Őt ezért fizetik, a Balót szerintem tönkreteszitek. Nem érdemli meg tőletek ez a pasi.”
Azután a kevéssé közkedvelt Paulinyi is szóba került, az Ungvárit idéző jegyzőkönyv így folytatódik: „Paulininek az a baja, hogy mindig úgy viselkedik, hogy ezt a lapot csak ő tudná egyedül megcsinálni. Ő érzékelteti azt, hogy amit te mondasz, az egy hülyeség. De a szakmájában jó… Akár kivel csinálja még nyerhet is, csak a Baló véletlenül egy fedhetetlen pali. Ismerünk olyan főszerkesztőt, akik kicsit maguk felé fordulnak, véletlenül a Baló nem ilyen. A Zolinak az a peche, hogy nincs céltáblája”.
Végül a kiutált Paulinyi és a „feddhetetlen”, „becsületes” Baló (utóbbi hosszú évtizedekig, több különböző pozícióban, hol a kémelhárításnak, hol a hírszerzésnek dolgozott) csatáját a főszerkesztő nyerte, a fordítót eltávolították a laptól.
A titkos munkatárs Baló teljesítette a küldetést, eltávolította a fekete bárányt.
Folytatom.
A vezető fotó egyrészt illusztráció, másrészt egy szintén beszervezett sportriporter/újságíró, a legendás Szepesi György (“Galambos”) látható rajta (jobbra), ahogyan interjút készít Helmuth Schön német edzővel /Forrás: Fortepan.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS