Pesti Srácok

Szijjártó: 15 milliárd forintos beruházással 170 új munkahely jön létre Pécsen

Szijjártó: 15 milliárd forintos beruházással 170 új munkahely jön létre Pécsen

Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a baranyai városban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az eseményen arról számolt be, hogy az üzem évi csaknem 2,5 millió méternyi szintetikus bőr autóülés-huzattal fogja ellátni az európai járműipari piacot, az előállítás ráadásul környezetkímélő módon fog zajlani, és a termékek kopásállósága négyszer nagyobb lesz, mint az eddig használtaké. Beszédében kiemelte, hogy az utóbbi három évben példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, általános bizonytalanságérzet alakult ki, azonban két folyamat mindennek ellenére is töretlenül haladt előre: az autóipar elektromos átállása és a keleti vállalatok globális térnyerése. Rámutatott, hogy 2008-ban a világszerte végrehajtott beruházások 81 százaléka nyugati, 19 százaléka keleti cégekhez kötődött, míg tavaly már a beruházások 55 százalékát keleti tőkéből finanszírozták, és csupán 45 százalékát nyugatiból. Hozzátette, hogy számos fontos iparágban a keleti cégek diktálják mára a tempót, megszűnt a korábbi nyugati technológiai fölény.

– fogalmazott. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy hazánk továbbra is rendkívül vonzó beruházási célpont az alacsony adók, az európai szinten egyedülállóan stabil politikai rendszer, továbbá a földrajzi alapú diszkrimináció hiánya miatt. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a keleti beruházások nélkül a gazdaság nem tudott volna növekedési pályán maradni az elmúlt évek nehézségei közepette, ezek a munkahelyek teremtése mellett ráadásul olyan innovatív megoldásokat honosítanak meg, amelyek erősítik az ország versenyképességét.

PestiSracok facebook image

Aláhúzta, hogy tavaly megdőlt a beruházási csúcs is Magyarországon, és a beruházások 53 százaléka keleti vállalatokhoz köthető, keletről jött a legtöbb beruházás, ahogy 2019 óta minden évben. Megjegyezte, hogy a keleti nyitás politikájának meghirdetése óta nagyjából duplájára nőtt a térség országaival folytatott kereskedelem értéke, illetve az oda irányuló export is nőtt 60 százalékkal. Rámutatott, hogy az Európában működő autógyártók számára egyre fontosabb a beszállítói láncok leröviditése, azaz hogy a kelet-ázsiai beszállítók lehetőleg jelen legyenek a közelben.

A miniszter kiemelte, hogy a most átadott beruházás is hozzá fog járulni a magyar autóipar dinamikus bővüléséhez, miután a szektor termelési értéke tavaly átlépte a 10 ezer milliárd forintot, ami hatalmas rekordnak számít. Mint mondta, a lendület ráadásul kitart, minthogy az idei év első három hónapjában már 32 százalékos növekedést regisztráltak a 90 százalék feletti exporthányaddal dolgozó ágazatban. Végül kifejtette, hogy az effajta beruházások általában jó referenciaként szolgálnak más cégek számára is, így remélhetőleg újabb kedvező bejelentések várhatók Pécsen.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.