Pesti Srácok

Szijjártó a CPAC-en: Mi nem fogjuk a magyar emberek pénzét átengedni az ukránoknak (Visszanézhető)

A 2025-ös CPAC Hungary második napját Szijjártó Péter indította. A külgazdasági és külügyminiszter beszédében a háború és a magyar álláspont kapcsán kijelentette, hogy a magyarok három éve ugyanazon a véleményen vannak: békére, tűzszünetre van szükség. A tárcavezető nem csak a háború kérdésében méltatta a magyar konzekvenciát, hiszen, amint ebben a támában, úgy a migráció kérdésében is hajthatatlanok vagyunk, a határok védelme mellett továbbra is elkötelezett a kormány.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyitotta meg az idei CPAC Hungary második napját. A tárcavezető beszéde elején kijelentette, hogy elérkezett a cselekvés ideje:

A miniszter ezt követően az ukrajnai háborúval kapcsolatos nemzetközi nyomásgyakorlásra tért ki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország következetesen ellenállt a háborús nyomásgyakorlásnak, és a béke érdekében cselekedett.

Mi nem szállítunk, nem szállítottunk fegyvert, nem küldtük el a magyar emberek pénzét egy elvesztett háborúba, és mindvégig nyitva tartottuk a diplomáciai csatornákat, mert pontosan tudjuk, hogy aki feladja ezeket, az a béke reményét adja fel. Kedves barátaim, mi több mint három éve érvelünk a tűzszünet és a béketárgyalások mellett

– jelentette ki, kiemelve, hogy emiatt folyamatos nemzetközi bírálat érte Magyarországot, noha mostanra sokan átvették a magyar álláspontot – miközben a háború folytatásában továbbra is érdekeltek:

A miniszter ezután a migráció kérdésére tért át, amely szerinte szintén veszélyt jelentett Magyarország biztonságára és identitására:

Kéne egy szó arra, hogy ezek mennyire őrültek

Szijjártó Péter szerint neháéz megtalálni azt a szót, ami alkalmas volna annak az érzékeltetésére, mennyire abszurdnak tartja a Magyarországot sújtó brüsszeli bírságokat:

A külügyminiszter ezután az ideológiai befolyás elleni küzdelemre tért ki, amelyet a gyermekek védelmében folytatott:

A tárcavezető szerint a magyar kormány folyamatos nyomás alatt áll, mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió részéről:

A külügyminiszter szerint a védekezés után eljött az ideje a politikai ellentámadásnak, itt van az ideje annak, hogy a konzervatív oldal kitörjön a folyamatos visszaszorítottságból:

A gyermekek védelme továbbra is prioritás a magyar kormány számára. Ennek kapcsán Szijjártó ismételten hangsúlyozta: a gender ideológia elleni küzdelem nem ért véget, további jogi lépésekre van szükség:

A beszéd záró részében a miniszter egyértelművé tette, hogy Magyarország elutasítja Ukrajna EU-csatlakozását és az azzal járó költségeket:

Fotó: MTI/Bruzák Noémi;

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.