Pesti Srácok

Szijjártó: a gyármentő program regisztrációjáról lemaradó vállalatok is benyújthatják a pályázatukat (Videó)

Lehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló gyármentő program keretében – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háborúra adott szankciós válaszok miatt egyre nagyobb problémát jelent az energiaárak kifizetése a cégeknek, amit az is mutat, hogy a programra szerda reggel 7 óra 30 perckor nyílt meg a jelentkezés, de azt mindössze 20 perc után le is kellett zárni. Tájékoztatása szerint 168 vállalat összesen 200 milliárd forint támogatási igényt jelentett be mintegy 500 milliárd forintnyi beruházáshoz. További 214 társaság szintén megkezdte a regisztrációt, de azt nem tudták befejezni.

– mondta, hozzátéve, hogy ezért ez a 214 cég is megkapja a lehetőséget pályázata benyújtására az energiahatékonysági beruházásához. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően a legtöbb jelentkezés az élelmiszer- és fémiparból érkezett, illetve a járműgyártásból és a vegyiparból.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. A miniszter aláhúzta, hogy az ukrajnai háború és a szankciós válaszok miatt súlyos recesszió felé rohan az európai gazdaság, miután az elrendelt korlátozások "sajnos kudarcot vallottak", és az egekben vannak az alapanyag-, élelmiszer- és energiaárak. Mint rámutatott, a magyar gazdaság is komoly kihívásokkal néz szembe, holott a koronavírus-járványt követően még minden idők legsikeresebb évét tudta zárni. Leszögezte: a kormány meg akarja őrizni korábbi célkitűzéseit, amelyek közül talán a legfontosabb a teljes foglalkoztatottság, azonban a szankciós gazdasági környezet ezt is kihívások elé állítja, hiszen az energiaárak nehéz helyzetbe hozzák a vállalatokat, ezért van szükség a támogatási programra.

A kormány által első körben 150 milliárd forint értékben meghirdetett program keretében elősegítik a sikerrel pályázó nagyvállalatok energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással. Azok a cégek pályázhattak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztéssel bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy más módon növelik az energiahatékonyságukat, és ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.