Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány készen áll a sikeres együttműködés folytatására Győrrel

Szijjártó: a kormány készen áll a sikeres együttműködés folytatására Győrrel

A kormány készen áll a Dézsi Csaba András polgármester vezetése alatt az elmúlt években Győrrel kiépített sikeres együttműködés folytatására, hogy a város továbbra is a magyar gazdaság egyik legfőbb motorja maradhasson – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Győrben.

A tárcavezető a város polgármesterével közösen tartott sajtóértekezletén jó döntésnek nevezte, hogy a Fidesz Dézsi Csaba Andrást indítja helyben az önkormányzati választáson, ugyanis Győr fejlődése az elmúlt években egyedülálló pályát írt le, és mára kétségtelenül a hazai gazdaság egyik motorjává vált.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Kiemelte, hogy az elmúlt években negyven kilométer utat újítottak fel, az autóbuszok átlagos életkora a felére csökkent, létrejött ezer új parkolóhely, új mentőállomást és új bölcsődéket adtak át, valamint a Győri Szakképzési Centrumot is korszerűsítették. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi bizonytalan globális helyzetben a stabilitás, az állandóság és a kiszámíthatóság jelenti a legnagyobb értéket.

– jelentette ki.

Tudatta, hogy ennek a stabil, kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló együttműködésnek kézzelfogható eredményei vannak: 2014 óta a kormány tizennégy nagyvállalati beruházást támogatott Győrben 41 milliárd forint értékben, összesen 230 milliárd forintnyi beruházást indukálva. Szavai szerint ugyanakkor az együttműködés még mélyebb értékét mutatja, hogy az együttműködés a válságok alatt is olyan eredményekkel járt, amelyek teljesen szembementek a világtrendekkel. Erre példaként hozta fel a pandémiát, amikor a kormány kilencmilliárd forintos támogatásával harminc beruházás jött létre Győrben, így biztossá téve 2700 munkahelyet, miközben a világ más részein a hírek gyárbezárásokról szóltak. Kitért arra is, hogy később négy győri beruházás összesen nyolcmilliárd forint állami támogatást kapott a megújuló energiára való átállásuk előmozdítása érdekében az egekbe szökő infláció közepette.

– mondta. A miniszter üdvözölte, hogy jelenleg a városban teljes a foglalkoztatás, és a gazdaság egyik motorja Győr, viszont figyelmeztetett, hogy a világgazdaság "nem úgy néz ki, mint egy futballmeccs, hogy lefújják, és akkor utána mindenki örül a győzelemnek, hanem itt folyamatosan küzdeni kell", vagyis újabb és újabb beruházásokra van szükség.

– fogalmazott. Végül érintette azt is, hogy a versenyképesség javításával párhuzamosan a környezet védelmét illetően sem ismernek kompromisszumot. Ennek kapcsán pedig emlékeztetett a Püspökerdő, a győrszentiváni tölgyes és a marcalvárosi kiserdő védelem alá helyezésére.

– hangsúlyozta.

– fűzte hozzá.

Dézsi Csaba András kijelentette, hogy az elmúlt négy évben a rendkívüli nehézségek ellenére Győr fantasztikus mértékben fejlődött. Ez volt szavai szerint az egyik legsikeresebb időszak a rendszerváltás óta. Megköszönte a kormány segítségét, külön kitérve az új ipari park felépítésére, amely meghatározó lesz a város gazdasága szempontjából a következő húsz-harminc évben, és tudatta, hogy jelentkezők már most is vannak.

– húzta alá.

– közölte.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.