Új program indítását tervezi a kormány, amelynek keretében ösztönözni fogják a magyar vállalkozások külföldön keletkezett profitjának hazai befektetését a kapacitásaik bővítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Oslóban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Vajda-Papír skandináviai leányvállalatának rendezvényén vett részt, ahol arról számolt be, hogy a higiéniai papírtermékeket gyártó magyar cég tíz éve jelent meg Norvégiában. Beszédében kiemelte, hogy ez kiváló példa arra, hogy nem pusztán sorra dőlnek a beruházási rekordok Magyarországon az utóbbi időszakban, hanem a megerősödött és nemzetközileg versenyképes magyar vállalatok is sikeresen terjeszkednek a külpiacokon. Aláhúzta: Magyarország lakosságszám tekintetében 95. a világon, az exportteljesítményével viszont a 34. helyen áll a globális rangsorban, miután tavaly 142 milliárd eurót ért el a kivitel értéke.
Arra a kérdésre pedig, hogy miként lehetne még jobban teljesíteni, a válasz az, hogy az export terén az üvegplafont elérő cégeknek közelebb kell vinniük a termelést a célpiacokhoz, az ezt célzó projekteket pedig a kormány is támogatja
– mutatott rá. Szijjártó Péter két fő célt jelölt ki ennek kapcsán: az egyik az érintett vállalatok exportteljesítményének növelése, a másik a multinacionális cégek által Magyarországról kivitt és a magyar cégek által külföldről hazahozott profit közötti különbség szűkítése. Leszögezte, hogy a kettő a közeljövőben biztosan nem fog kiegyenlítődni, azonban a helyzet javítása is lényeges lenne. Ennek érdekében a kormány új programot készít elő, amelynek keretében különböző ösztönzőkkel arra fogják buzdítani a magyar vállalatokat, hogy a külföldön termelt profitjukat fordítsák hazai kapacitásaik fejlesztésére – jelentette be. A miniszter végül érintette az elmúlt évek nehézségeit is, és kijelentette, hogy Magyarország az utóbbi évtizedben minden egyes válságból megerősödve került ki, és ezért az új világgazdasági korszakban is jó alapról indul.
Tudatta, hogy a magyar–norvég kereskedelem értéke tavaly 22 százalékos növekedést követően elérte a 310 milliót, ami rekordnak számít. Hazánkban pedig több mint ötven norvég cég mintegy 2500 embernek ad munkát – tájékoztatott.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS