vajda-papír
Drágulni fog, de nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből
A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest – közölte a Vajda-Papír Kft., hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani. A változást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra – jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik.Varga Mihály: önellátó lesz Magyarország az orvosi maszkgyártásban
Magyarország önellátóvá vált a vírus ellen védelmet adó maszkokból: a Vajda Papír üzembe állította azokat a modern gépsorokat, amelyekkel napi egymillió orvosi eszköz minőségű maszk készül majd Dunaföldváron – jelentette ki Varga Mihály a gyártósor elindításakor. A Pénzügyminisztérium (PM) szerdai közleményében a miniszter hangsúlyozta: az egészségipari beruházások nemcsak Magyarország önellátását, hanem a magyar gazdaság újraindítását is erősítik.Varga Mihály: folytatódnak az adókönnyítések és a munkahelymegőrző intézkedések
Erősödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány negyvenmilliárdról nyolcvanmilliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét – jelentette be Varga Mihály csütörtökön.Hosszú távon is megváltoznak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai
Hosszabb távon is átalakulnak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai; a koronavírus terjedése ellen meghozott intézkedések egy részét a pluszköltségek ellenére fenntartják majd a vállalkozások, ami némi megtakarítást is jelenthet ugyanakkor a csökkenő betegállománynak, az elterjedtebb otthoni munkavégzésnek köszönhetően, a felértékelődő egészségvédelem pedig a biztonságosan termelő cégeknek kiegyensúlyozottabb forgalmat generálhat – hangsúlyozta Vajda Attila, a higiéniai papírtermékeket gyártó, piacvezető vállalatcsoport, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója az MTI-nek.Ajánljuk még












