Pesti Srácok

Drágulni fog, de nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből

Drágulni fog, de nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből

A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest – közölte a Vajda-Papír Kft., hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani. A változást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra – jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik.

A cég alapító-ügyvezetője, Vajda Attila az MTI kérdésére elmondta: azzal számolnak, hogy a cég belföldi és exportvolumenei csak enyhén nőnek idén. Elmondta: Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna.

– jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy az idén nyáron a második gyáregységgel bővült a Vajda-Papír dunaföldvári papírgyára.

PestiSracok facebook image

– tájékoztatott Vajda Attila. Kifejtette, hogy a kapacitásbővítéssel teljessé vált a cég alapanyag-ellátása.

– ismertette.

A Vajda-Papír 22 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják, a csoport teljes higiéniai papírtermék-előállításának 60 százaléka exportra megy. A cégcsoport 2013-ban Norvégiában is piacra lépett, az ottani gyárukban több mint 130 munkavállalót foglalkoztatnak. A Vajda-Papír Csoport árbevétele 2021-ben 57 milliárd forintra nőtt az előző évi 52 milliárd forintról, túlnyomórészt a magyarországi termelés növekedésének eredményeként. A norvégiai leányvállalat 16,7 milliárddal forinttal járult hozzá a vállalatcsoport teljesítményéhez. A csoport EBITDA-ja 2,7 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 1,5 milliárd forint lett tavaly.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."