Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány új programmal támogatja a magyar cégek külföldön keletkezett profitjának hazai befektetését

null

Új program indítását tervezi a kormány, amelynek keretében ösztönözni fogják a magyar vállalkozások külföldön keletkezett profitjának hazai befektetését a kapacitásaik bővítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Oslóban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Vajda-Papír skandináviai leányvállalatának rendezvényén vett részt, ahol arról számolt be, hogy a higiéniai papírtermékeket gyártó magyar cég tíz éve jelent meg Norvégiában. Beszédében kiemelte, hogy ez kiváló példa arra, hogy nem pusztán sorra dőlnek a beruházási rekordok Magyarországon az utóbbi időszakban, hanem a megerősödött és nemzetközileg versenyképes magyar vállalatok is sikeresen terjeszkednek a külpiacokon. Aláhúzta: Magyarország lakosságszám tekintetében 95. a világon, az exportteljesítményével viszont a 34. helyen áll a globális rangsorban, miután tavaly 142 milliárd eurót ért el a kivitel értéke.

– mutatott rá. Szijjártó Péter két fő célt jelölt ki ennek kapcsán: az egyik az érintett vállalatok exportteljesítményének növelése, a másik a multinacionális cégek által Magyarországról kivitt és a magyar cégek által külföldről hazahozott profit közötti különbség szűkítése. Leszögezte, hogy a kettő a közeljövőben biztosan nem fog kiegyenlítődni, azonban a helyzet javítása is lényeges lenne. Ennek érdekében a kormány új programot készít elő, amelynek keretében különböző ösztönzőkkel arra fogják buzdítani a magyar vállalatokat, hogy a külföldön termelt profitjukat fordítsák hazai kapacitásaik fejlesztésére – jelentette be. A miniszter végül érintette az elmúlt évek nehézségeit is, és kijelentette, hogy Magyarország az utóbbi évtizedben minden egyes válságból megerősödve került ki, és ezért az új világgazdasági korszakban is jó alapról indul.

PestiSracok facebook image

Tudatta, hogy a magyar–norvég kereskedelem értéke tavaly 22 százalékos növekedést követően elérte a 310 milliót, ami rekordnak számít. Hazánkban pedig több mint ötven norvég cég mintegy 2500 embernek ad munkát – tájékoztatott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.