Pesti Srácok

Szijjártó: a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult a magyar gazdaság dimenzióváltása

Szijjártó: a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult a magyar gazdaság dimenzióváltása

A magyar gazdaság dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult az elmúlt másfél évben, ami abból is látható, hogy a kutatás-fejlesztésre (K+F) alapuló projektek egyre nagyobb részarányt képviselnek a beruházásokon belül – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. A tárcavezető a Soft Flow Kft. biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központjának pécsi átadóján vett részt. A kétmilliárd forintos beruházáshoz az állam hétszázhetvenmillió forint támogatást nyújtott, és ennek nyomán a cég kilencven új munkahelyet hoz létre a meglévő harmincegy mellett.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető beszédében kiemelte: a kormány komoly erőforrásokat mozgósított és mozgósít annak érdekében, hogy a termelés orientált gazdaság mihamarabb előre tudjon lépni legalább egy lépéssel, és kutatás-fejlesztés által vezérelt gazdasággá váljon. Szavai szerint mindenfajta ellenkező globális hatás dacára még a pandémia alatt is sikerült gyorsítani ezt a folyamatot.

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért minden korábbinál nagyobb összeget, száznyolcvankét milliárd forintot fordítanak a költségvetésből innovációra. A miniszter kiemelte: tavaly az állami és a magánszféra is nagyjából tíz százalékkal többet költött kutatás-fejlesztésre, mint 2019-ben, tíz év alatt pedig körülbelül hatvan százalékos volt a növekedés.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter üdvözölte a dán FOSS csoport által végrehajtott, rendkívül magas hozzáadott értéket képviselő beruházást. Rámutatott, hogy a cég harminckét országban rendelkezik leányvállalattal, így jelentős nemzetközi verseny folyt a fejlesztésért. Arról is beszámolt, hogy a világpiacra kerülő gabona nyolcvan, valamint a tej nyolcvanöt százalékát ennek a vállalatnak a műszereivel ellenőrzik. Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy az élelmiszerbiztonság területén az egész világgazdaságnak tempót diktáló beruházást sikerült Magyarországra csábítani. Kijelentette, hogy a kormány valahogy úgy képzeli a felsőoktatás jövőjét, ahogy azt a Soft Flow Kft. és a Pécsi Tudományegyetem közötti kiváló együttműködés mutatja. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a lehető legszorosabb együttműködés jöjjön létre a felsőoktatás és a gazdaság között.

A miniszter sikeresnek nevezte a munkahelyek megtartására és a beruházások ösztönzésére koncentráló kormányzati stratégiát. Mint mondta, a világgazdaság fekete másfél éve alatt Magyarországon megdőlt a beruházási és a foglakoztatási csúcs, illetve a valaha volt legnagyobb negyedéves gazdasági növekedés rekordja is.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.