Pesti Srácok

Szijjártó: a külhoni magyarok és az üldözött keresztények is számíthatnak a kormányra

Szijjártó: a külhoni magyarok és az üldözött keresztények is számíthatnak a kormányra

A külhoni magyarok és a világ üldözött keresztény közösségei egyaránt számíthatnak a továbbiakban is a kormány támogatására – szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Genfben, az ENSZ Kisebbségi Fórumon.

A tárcavezető felszólalásában hangsúlyozta, hogy Magyarország felelősséget érez a nemzeti és vallási kisebbségek iránt, már csak azért is, mert hazánk több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkezik, illetve magyarok milliói élnek az ország határain kívül. Kiemelte, hogy az anyanyelv szabad használata a magyar kormány álláspontja szerint a legalapvetőbb jogok közé tartozik, és ennek biztosítása minden államnak kötelessége, ez alól nincs mentség.

– mutatott rá. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy napjainkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon; számos térségben fenyegetve vannak ezek a közösségek, különösképpen a terrorszervezetek által. A kormány ezért indította el a Hungary Helps programot, amelynek keretében már körülbelül 80 millió dollárt fordítottak egymillió ember támogatására világszerte, lehetővé téve az érintettek helyben maradását vagy hazatérését – közölte. Végezetül pedig leszögezte: a külhoni magyarok és a világ üldözött keresztény közösségei egyaránt számíthatnak a továbbiakban is a kormány támogatására.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.