Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar-kínai kapcsolatok megerősítése komoly gazdasági eredményeket hozott

Szijjártó: a magyar-kínai kapcsolatok megerősítése komoly gazdasági eredményeket hozott

Rendkívüli gazdasági eredményeket hozott az utóbbi években a kapcsolat megerősítése Magyarország és Kína között, ennek pozitív hatásai az emberek mindennapi életében is érezhetők - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Orbán Viktor kormányfő találkozott kínai kollégájával, Li Csianggal és Hszi Csin-ping elnökkel is, akikkel a kétoldalú együttműködés legfőbb kérdéseiről tárgyaltak. Aláhúzta: a két ország hat évvel ezelőtt írta alá az átfogó stratégiai partnerségi megállapodását, és ezzel sikerült megerősíteni a politikai kapcsolatokat, ami rendkívül komoly gazdasági eredményekkel is járt, a mindennapi életben is érezhető pozitív hatásokat hozott, például a korszerű technológiát hozó és sok munkahelyet teremtő kínai beruházások képében. Hszi kiemelte, hogy az általa meghirdetett Egy övezet, egy út kezdeményezés, illetve a magyar kormány keleti nyitási stratégiája erősíti egymást. Valamint arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány alatt milyen fontos együttműködés alakult ki a két ország között, amely nagyban hozzájárult az életek mentéséhez, mivel Magyarország orvosi eszközöket, majd Kína később vakcinákat szállított a másik félnek. Emellett tájékoztatása szerint a kínai elnök leszögezte, hogy Európa és Kína együttműködésének nem az ellenségeskedésről, hanem a kapcsolatokról kellene szólnia, és Orbán Viktor is megerősítette, hogy ebben számíthat Magyarországra.

-hangsúlyozta. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy hazánk megbízható partnerként van elkönyvelve a kelet-ázsiai országban, amely mindig a józan ész politikáját képviselte, kapcsolatait pedig a kölcsönös tiszteletre alapozta.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott.

-vélekedett. Emlékeztetett rá, hogy ez közös pont a korábbi baloldali kormányok és a jelenlegi vezetés külpolitikája között, ugyanis Medgyessy Péter egykori miniszterelnök is komoly erőfeszítéseket tett a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztése érdekében.

-mondta. A miniszter elmondta, közép-európai összevetésben Magyarország messze a legtöbb exportlicensszel rendelkezik az élelmiszeripari termékekre vonatkozóan. Egyeztetés zajlott az úgynevezett regionalizáció bevezetéséről is, ami azt jelentené, hogy például madárinfluenza-járvány kitörése esetén nem az egész országot, csak az adott térséget illetően rendelnének el importtilalmat. Rámutatott, hogy Közép-Európában Magyarország abban a tekintetben is jól áll, hogy heti tíz közvetlen légi járat üzemel Budapest és különböző kínai nagyvárosok között, és ezzel kezd visszaépülni az a Covid előtt pozíció, hogy hazánk Kína egyik első számú turisztikai piaca a térségben.

-jegyezte meg. Érintette azt is, hogy a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyárából hat kínai, s közülük három is elkötelezte magát Magyarország mellett. "Ezáltal megkapjuk a lehetőséget, hogy az európai gazdaság jövőjét alapvetően befolyásoló technológiai fordulatban az élenjárók között legyünk, tehát a legtöbb profitot tudjuk ebből magunknak megszerezni" - jelentette ki. Közölte, hogy több kínai vállalatvezetővel is találkozott, akik elmondták, hogy magyarországi beruházásokat terveznek, miután hallottak az ottani kiváló körülményekről.

-összegzett.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.