Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség

Szijjártó Péter: Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség

Jóváhagyta a Nemzetközi Úszószövetség (WA) kongresszusa az elnökség egyhangú döntését a jelenleg a svájci Lausanne-ban működő szervezet székházának Budapestre költözéséről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a japán Fukuokában a tárca közleménye szerint.

A felek aláírták a szervezet székházának Budapestre költözéséről szóló megállapodást, majd Huszain al-Muszallam elnök kitüntetést adott át Szijjártó Péternek a vizes sportok érdekében végzett munkájáért. A miniszter a WA kongresszusán üdvözölte a döntést a szervezet budapesti költözéséről, és arról számolt be, hogy Magyarországon már most is két nemzetközi sportszövetségnek van központja, emellett tíz nemzetközi szervezetnek, amelyek közül nyolc az ENSZ-hez kötődik. Aláhúzta: a kormányzat kész 15 éven át ingyen biztosítani a helyszínt a Nemzetközi Úszószövetségnek, emellett adókedvezményeket és mentességet nyújtanak a szervezetnek, valamint kész megkezdeni az egyeztetéseket a szükséges infrastrukturális beruházásokról.

Beszédében a tárcavezető kétségtelennek nevezte, hogy "őrült időket" él ma a világ, hatalmas változások zajlanak az emberek mindennapi életében, és kétszer is teljesen a feje tetejére állt a globális rend, új korszak van születőben. Szavai szerint ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a jelenleg is zajló 20. vizes világbajnokságot 2021-ben kellett volna megrendezni, viszont a koronavírus-járvány miatt Japán végül azt elhalasztotta, így tavaly rendkívüli vb-re került sor, amelynek Budapest lett a házigazdája.

PestiSracok facebook image

– emlékeztetett.

– fogalmazott. Szijjártó Péter büszkeségét fejezte ki amiatt, hogy 2017 és 2022 után Magyarország 2027-ben is vizes világbajnokságot rendezhet, így tíz éven belül "mesterhármast" ér el.

– közölte. Rámutatott: hazánk kiemelt szerepet játszik a világ úszósportjában, a Nemzetközi Úszószövetség 1908-as létrehozásakor a nyolc alapító tag között volt, továbbá harminchét olimpiai aranyérmet nyert úszásban és kilenc másikat vízilabdában.

– emelte ki. Hangsúlyozta, hogy újabb rekord fog születni idén, minthogy Jakabos Zsuzsanna már a kilencedik világbajnokságán vesz részt, ami példátlan a magyar úszók között.

– mondta, felidézve "minden idők legérzelmesebb" vízilabda-meccsét, az 1956-os olimpiai torna döntőjét Magyarország és a Szovjetunió között.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.