Pesti Srácok

Szijjártó Péter közölte, a nyomás ellenére sem adjuk fel a béke melletti elkötelezettségünket és nemzeti érdekeinket

Szijjártó Péter közölte, a nyomás ellenére sem adjuk fel a béke melletti elkötelezettségünket és nemzeti érdekeinket

Óriási a nyomás az ukrajnai fegyverszállítások, az újabb szankciók ügyében, azonban a kormány ennek ellenére sem adja fel a a béke melletti elkötelezettségét és a nemzeti érdekeit - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy továbbra is harcias a hangulat, a tagállamok többsége a magyar kormánnyal szemben hisz abban, hogy a háborúnak lehet katonai megoldása, miközben ez a harcok elhúzódásának kockázatával jár.

- szögezte le.

PestiSracok facebook image

Aláhúzta, hogy óriási a nyomás az Európai Békekeret következő 500 millió eurós részletének elfogadása és az Oroszországgal szembeni tizenegyedik szankciós csomag jóváhagyása érdekében is.

- figyelmeztetett.

Az OTP nem sértett szabályt

Szijjártó Péter rámutatott, hogy az Európai Békekeretből már 5,7 milliárd eurót fordítottak az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, és noha hazánk álláspontja szerint ez eszkalációs veszélyt jelent, a kormány eddig nem lehetetlenítette el a kifizetéseket, viszont ezúttal világossá tette, hogy mindaddig ellenezni fogja az újabb részletet, amíg Ukrajna le nem veszi a semmilyen nemzetközi jogszabályt nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról.

- mondta.

Kínát ne szankcionálják

Majd rátért az újabb szankciós csomag tervezetére, és úgy vélekedett, hogy tanulni kellene az eddigi kudarcos büntetőintézkedésekből, mivel azok jobban fájtak Európának, mint Oroszországnak, az újabb korlátozások pedig még nagyobb nehézségeket okoznának.

Két veszélyes elemet emelt ki, az egyik, hogy tovább nehezítenék az európai cégek Oroszországon kívüli exporttevékenységét, ami a versenyképesség csökkenéséhez vezetne.

- mutatott rá.

Ennek kapcsán kifejtette, hogy a kínai cégek szankcionálása súlyos hatással lenne a kapcsolatokra. "És a szankciókkal már lábon meg tüdőn lőttük magunkat. Ha az Európai Unió tönkreveri a saját gazdasági együttműködését Kínával, akkor azon hatalmas nagyot fogunk veszíteni" - mondta.

- közölte, leszögezve, hogy ehelyett kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre van szükség.

A miniszter hangsúlyozta, hogy több tagállam ismét szorgalmazta a nukleáris ipar szankcionálását, a kormány azonban minden nyomásgyakorlás ellenére ellenáll ennek az energiaellátás biztonságának garantálása érdekében.

A kárpátaljai magyarok jogait kérjük vissza

A kárpátaljai magyarság jogfosztásáról szólva kiemelte, hogy Magyarország csak akkor tud hozzájárulni Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak előrelépéséhez, ha Kijev visszaadja a nemzeti közösséget korábban megillető jogokat.

Elmondta továbbá, hogy azt hallotta vissza egy résztvevőtől, hogy az ukrán vezetés azt állítja, hogy a Velencei Bizottság már jóváhagyta a kisebbségi törvényt, miközben a testület még nem is fogadta el az álláspontját az ügyben, arra majd júniusban kerülhet sor.

Bár - mint mondta - az "ukrán propaganda működik a kisebbségi törvény ügyében", a valóság néhány hónap múlva "rá fogja rúgni az ajtót mindenkire", amikor szeptember elsejétől ellehetetlenül a magyar kisebbségi iskolák működése a jelenlegi formájukban.

- összegzett.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.