Pesti Srácok

Szijjártó: a világgazdaság tavalyi szenvedése ellenére megdőlt a beruházási rekord

Szijjártó: a világgazdaság tavalyi szenvedése ellenére megdőlt a beruházási rekord
Szijjártó Péter Külügyminiszter 2018.04.06. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ma többen dolgoznak Magyarországon, mint két évvel ezelőtt tavasszal; a kormány egy évtizede azon dolgozik, hogy munkát adjon a magyar embereknek, mert ha munka van, minden van – nyilatkozta az Észak-Magyarország című napilap pénteki számában Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter gazdaságról, a vakcina-beszerzésekről és a belpolitikai helyzetről is beszélt az interjúban. Úgy fogalmazott: a kormány, egy robusztus beruházásösztönző program keretében, eddig 1434 vállalat beruházását támogatta, aminek köszönhetően 1700 milliárd forintnyi fejlesztés jött létre, és ezáltal 270 ezer munkahelyet meg tudtak védeni.

Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, hogy a világgazdaság tavalyi szenvedése ellenére megdőlt a beruházási rekord. Annak dacára pedig, hogy a globális kereskedelem 9 százalékkal esett vissza, a magyar export 100 milliárd euró fölé bővült, és a GDP-arányos kivitel globálisan a 11. helyen állt. A világon 114 millióan állás nélkül maradtak, Magyarországon viszont többen dolgoznak, mint két évvel ezelőtt – mondta. Az interjúban beszélt arról is, hogy a visegrádi 4-ek partnersége nélkül ma már betelepítési kvóták lennének, a külső határok védelme pedig nem nyert volna polgárjogot. Ugyanakkor folyamatosak a visegrádi csoport megbontására irányuló törekvések, Brüsszel részéről is. Ezek sikertelenek, és azok is maradnak, ha a négy ország továbbra is elsődlegesen saját nemzeti érdekeit tartja szem előtt, és összefognak – mondta. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Közép-Európa mindig is a nagyhatalmi vetélkedések középpontjában volt, a rendszerváltás óta mindig voltak befolyásolási kísérletek, végül pedig mindig kiderült mely országok, mely politikai csoportok vagy civilnek álcázott politikai szervezetek állnak ezek mögött. Mint mondta, jövőre számos külföldi erő meg fog mozdulni, hogy elősegítse a baloldal győzelmét, ezt úgy lehet megakadályozni, ha az emberek szavazatukkal nyomatékot adnak azon véleményüknek, hogy nem kérnek a külföldi beavatkozásokból, az oltásellenesekből, a migránspártiakból, és a nemzeti érdekeket védő Orbán-kormányra voksolnak!

Forrás: MTI ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.