
Magyarország arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy végre az emberi életek megmentésére, vagyis a tűzszünet elérésére és a minél előbbi béketeremtésre összpontosítson Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-közgyűlés ukrajnai háború miatti rendkívüli ülésén aláhúzta, hogy Magyarország szomszédos államként közvetlenül találkozik a fegyveres konfliktus tragikus következményeivel. Felszólalásában rámutatott, hogy hazánk a történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, már több mint egymillió menekült távozott Magyarországon keresztül Ukrajnából, és a maradni kívánók számára egyenlő hozzáférést biztosítanak a hatóságok az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz.
Ez a háború csak szenvedést hozott, ennek a háborúnak nincsenek győztesei, csak vesztesei. Naponta emberek százai vagy ezrei vesztik életüket
– közölte. Leszögezte: a nemzetközi közösségnek ezért a legnagyobb feladata most az emberi életek megmentése lenne, amihez békére van szükség, ugyanis sem a fegyverszállítások, sem a szankciók nem mentenek életet, épp ellenkezőleg: csak hozzájárulnak a háború meghosszabbításához, az eszkaláció veszélyéhez. Szijjártó Péter felszólította a világ országait, hogy végre arra fókuszáljanak, hogy miként lehet azonnali tűzszünetet elérni, és hogyan lehet minél előbb béketárgyalásokat kezdeni.
Márpedig ehhez igenis párbeszédre van szükség, ezért nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat, és az ENSZ-nek ebben fontos szerepe van, mivel a világszervezet épp azért jött létre, hogy platformként szolgáljon a dialógusra az egymással szembenálló államok között
– hangsúlyozta.
Szorgalmazzuk, hogy az Egyesült Államok és Oroszország mihamarabb kezdjen tárgyalásokat az ENSZ keretein belül. (…) Lehet, hogy az ukrajnai helyzet több száz vagy ezer kilométerről, egy óceánnal arrébb kevésbé tűnik tragikusnak, de a közvetlen szomszédságban tisztában vagyunk vele, hogy a 25. órában járunk
– tette hozzá. A miniszter végül arra is kitért, hogy Magyarország már eddig is nagyon magas árat fizetett a háborúért, és nemcsak az egekbe szökő infláció miatt, hanem a kárpátaljai magyarok közül is sokan elestek a harcok során. Ezért felkérte a világpolitika szereplőit, hogy tartózkodjanak a háború eszkalációjának, elhúzódásának kockázatával járó intézkedésektől és nyilatkozatoktól, illetve hozzátette, hogy Közép-Európa mindig rajtavesztett Kelet és Nyugat konfliktusán, Magyarország ezért nem akar újabb hidegháborút, nem akar újból blokkosodást.
A háború mindig a diplomácia kudarca, a béke pedig mindig a diplomácia sikere. Remélhetőleg 2023 a béke és az újjáépítés éve lesz
– fogalmazott.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Logikus
2023-02-24 at 22:58
t
😀
Ha ez neked itt posvány, akkor mi a véleményed a HVG-ről? 😀
K
2023-02-24 at 08:13
t
2023-02-24 at 08:04
Amit leírsz, annak semmi értelme, semmi tartalma.
Csak mondjad, mondjad, semmi értelme……???????
t
2023-02-24 at 08:04
K
Szép körmondat volt csak sajnos nem te elmédből pattant ki.????
K
2023-02-24 at 07:38
t
2023-02-24 at 07:05
Nem tudsz értelmes dolgokat leírni, és ez jellemző a liberális oldalra.
Ezért sem tud a liberális oldal már 13 éve választásokat nyerni, mert nincs undorítóbb a szavazók számára mint a baloldali liberális ostobaság, ami arra vár hogy a külföldi zsarnok hatalomba ültesse.
Nem kell reménykedi, a külföldi hatalom nem fog komolyan ilyen apróságokkal foglalkozni , mint a magyarországi ellenzék hatalomba juttatása.
t
2023-02-24 at 07:05
Logikus
Bocs hogy belegázoltam a téged körülvevő posványba.
Logikus
2023-02-23 at 23:35
t
…no és te nem unod, hogy itt vagy folyton? Vagy van az a pénz…?
t
2023-02-23 at 19:56
Ezt itthon is elmondhatta volna. Vagy itthon már unják?
K
2023-02-23 at 19:50
Az ENSZ elődjét a Nemzetek szövetségét 1919-ben elsősorban Woodrow Wilson USA elnök javaslatára hozták létre, és így az ENSZ is egy USA által irányított bábú, nem lehet komolyan venni.
Az ENSZ az elmúlt 78 évben inkább az USA érdekeit szolgálta, inkább az USDA előretolt állása volt a világban.
Az ENSZ egyre jobban rákényszeríti magát az országokra, és az USA liberális ideológiájának élharcosává vált.
Nem szabad komolyan venni az ENSZ-t.
Logikus
2023-02-23 at 17:26
Az amerikai fegyvergyártó vállalatokat ez nem érdekli. Ők a minél nagyobb háború iránt érdekeltek, hogy annál több megrendelésük legyen és annál több pénzt nyerjenek…