béketeremtés
Tuzson Bence: Magyarország számára a legfontosabb a béke megteremtése
A legfontosabb a biztonság, amelyet csak a békén keresztül lehet szavatolni, ezért Magyarország számára a legfontosabb a béke megteremtése – jelentette ki az igazságügyi miniszter Luxembourgban, pénteken. Tuzson Bence az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácskozása szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: Magyarország kiáll mindazok mellett, akiket a közelmúltban fellángolt terrorizmus érintett.Szijjártó megköszönte a kínai kollégájának a béke melletti határozott kiállást
Megköszönte a külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájának országa erőfeszítéseit a béke megteremtéséért Ukrajnában. Szijjártó Péter kiemelte: egyetértettek abban, hogy a béke feltételei napról napra romlani fognak, így a béketeremtésre vonatkozó erőfeszítéseket meg kell sokszorozni.Szijjártó Péter: ellentétes az európai érdekekkel a világ blokkosodása, ehelyett párbeszédre van szükség
Az ukrajnai háború egyik legfőbb negatív következménye, hogy a világ újra a blokkosodás útjára lépett, ami élesen ellentétes az európai és a magyar érdekekkel; ehelyett párbeszédre, konnektivitásra lenne szükség – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Genfben.A német kancellár Oroszországot sürgette, hogy tegyen a békéért
Oroszországnak kell lépéseket tennie azért, hogy lehetővé váljon a béke az orosz támadás alatt álló Ukrajnában – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán, Berlinben.Szijjártó: a világnak az emberéletek megmentésére és a béketeremtésre kell fókuszálnia
Magyarország arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy végre az emberi életek megmentésére, vagyis a tűzszünet elérésére és a minél előbbi béketeremtésre összpontosítson Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, New Yorkban.Szijjártó Péter: Magyarország és a magyar nép már nagy árat fizetett az ukrajnai háborúért
Magyarország és a magyar nép máris nagy árat fizetett az ukrajnai háborúért, a nagyhatalmaknak ezért a konfliktus elhúzódásának, eszkalációjának kockázatával járó lépések helyett végre a béketeremtésre kellene fókuszálniuk – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki nyílt vitáján.Szijjártó Péter New Yorkban: háborús retorika helyett a béketeremtésre kellene fókuszálni
A nemzetközi közösségnek háborús retorika helyett a béketeremtésre kellene fókuszálnia, az ukrajnai fegyveres konfliktus elhúzódását, eszkalációját kockáztató intézkedések helyett mielőbb párbeszédre lenne szükség – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére érkezve üdvözölte és időszerűnek nevezte, hogy a testület a nap folyamán nyílt vitát tart a béketeremtésről és a béke fenntartásáról.Szijjártó: Magyarország és a Vatikán közös álláspontot képvisel a béketeremtésben, a családvédelemben és az üldözött keresztények megsegítésében
Magyarország és a Vatikán három kérdésben is közös, a nemzetközi fősodornak nem mindig megfelelő álláspontot képvisel: ilyen az ukrajnai béketeremtés, a családok védelme és a keresztények támogatása – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Vatikánvárosban.Ajánljuk még