Pesti Srácok

Tuzson Bence: Magyarország számára a legfontosabb a béke megteremtése

null

A legfontosabb a biztonság, amelyet csak a békén keresztül lehet szavatolni, ezért Magyarország számára a legfontosabb a béke megteremtése – jelentette ki az igazságügyi miniszter Luxembourgban, pénteken. Tuzson Bence az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácskozása szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: Magyarország kiáll mindazok mellett, akiket a közelmúltban fellángolt terrorizmus érintett.

– fogalmazott a miniszter. Az igazságügyi reformmal kapcsolatban feltett újságírói kérdésre válaszolva Tuzson Bence úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Elmondta: az igazságügyi reformmal kapcsolatos összes intézkedést Magyarország megtette, és megadta válaszait azokra a kérdésekre, amelyeket az Európai Bizottság előzetesen feltett.

– fogalmazott. A jogállamisági helyzettel kapcsolatos uniós vitával kapcsolatban az igazságügyi miniszter azt mondta, a labda már az Európai Bizottságnál van.

– fogalmazott, majd hozzátette: bármely olyan kérést, amely a magyarok ellen szól, Magyarország soha nem fogja teljesíteni. Az Európai Unió Tanácsának jövő év második felében esedékes magyar elnökségének céljaival kapcsolatban a miniszter azt mondta, a legfontosabb Európa jogi versenyképességének megőrzése.

– tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila