Pesti Srácok

Szijjártó Péter New Yorkban: háborús retorika helyett a béketeremtésre kellene fókuszálni

null

A nemzetközi közösségnek háborús retorika helyett a béketeremtésre kellene fókuszálnia, az ukrajnai fegyveres konfliktus elhúzódását, eszkalációját kockáztató intézkedések helyett mielőbb párbeszédre lenne szükség – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére érkezve üdvözölte és időszerűnek nevezte, hogy a testület a nap folyamán nyílt vitát tart a béketeremtésről és a béke fenntartásáról.

– vélekedett. Hangsúlyozta, hogy a magyarok tisztában vannak a béketeremtés fontosságával, minthogy a háború a közvetlen szomszédságban zajlik, így hatásai súlyosan és közvetlenül jelentkeznek hazánkban.

PestiSracok facebook image

– sorolta.

– fogalmazott.

– jelentette ki. Aláhúzta, hogy a nemzetközi közösségnek hatalmas a felelőssége, különösképpen a nagy és erős országoknak, hogy a politikai diskurzus végre ne a háborúról, hanem a békéről szóljon. A miniszter végezetül rámutatott, hogy az ukrajnai háború kiterjedésének, elhúzódásának kockázatával járó intézkedések helyett mielőbb párbeszédre lenne szükség a felek között. Ennek kapcsán pedig hozzátette, hogy a kommunikációs csatornák elvágásával a világ még a reményét is feladná a békének.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még