Pesti Srácok

Szijjártó: aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása

Szijjártó: aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása

Aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása, ami lezárja a projekt előkészítési szakaszát, és ezzel második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint pénteken Budapesten. A tárcavezető videohívás keretében tárgyalt Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezetőjével és személyesen fogadta Alekszandr Merten projektigazgatót, az orosz Roszatom atomerőmű-építéssel foglalkozó vállalatának alelnökét.

A projektigazgatóval tartott közös sajtótájékoztatójukon a miniszter kritikus nemzeti érdeknek nevezte az újabb nukleáris reaktorblokkok építését, amelynek terén fontos mérföldkő jött el. Rámutatott, hogy ezen beruházásról a pénzügyi és a kivitelezési szerződés rendelkezik, a megváltozott körülmények miatt pedig mindkettő módosításra szorult. A módosított pénzügyi szerződés augusztus 16-án hatályba lépett, és ez lehetővé tette a kivitelezési szerződés módosításának aláírását is.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Kiemelte, hogy Pakson napi 24 órában zajlanak a résfalazási munkálatok, 467 méternyi már megépült, emellett megkezdődik a hatos blokk alatti talajkitermelés is, és nagy erőkkel folyik a további tervezés. Illetve folyamatos a hosszú gyártási idejű berendezések előállítása, és a talajszilárdítás is megindulhat ősszel. "Mindez a mai szerződés aláírásával, a második fázisba történő átlépéssel, a gyorsítással lehetővé teszi, hogy az eredeti célkitűzésünknek megfelelően a jövő év végéig az úgynevezett első beton momentuma eljöjjön, s a beruházás újabb nagyon fontos mérföldkövet éljen meg a következő esztendőben" - húzta alá. Szijjártó Péter ezt követően arról is beszámolt, hogy folynak a pénzügyi teljesítések, az ehhez szükséges szerződésmódosításokat végrehajtották. Majd leszögezte, hogy nagy nemzetközi beruházásról van szó, amelyet nem sújt semmilyen szankció, a Roszatom és a magyar megrendelő is együttműködik több nyugati vállalattal.

A paksi atomerőmű 2021. szeptember 10-én. - MTI/Kiss Dániel

- közölte.

A miniszter napjaink egyik legfontosabb kérdésének minősítette az energiaellátás biztonságát, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben azok az országok lesznek erősek és biztonságban, amelyek maguk tudják előállítani az általuk felhasznált energia nagy részét.

- jelentette ki.

Márpedig szavai szerint Magyarország földrajzi és természeti adottságai tükrében atomerőművekkel lehet képes egyedül nagy mennyiségű energia előállítására, ez ráadásul biztonságos, környezetkímélő és olcsó áramtermelési mód.

- figyelmeztetett.

- fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.