Pesti Srácok

Szijjártó: az emberek támogatására van szüksége a kormánynak a szuverenitás megvédése érdekében

Szijjártó: az emberek támogatására van szüksége a kormánynak a szuverenitás megvédése érdekében

Erős támogatásra van szükség a nemzeti konzultáción annak érdekében, hogy a kormány a jövőben is hatékonyan védhesse meg hazánk szuverenitását minden támadással szemben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Monoron.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető lakossági fórumon vett részt a városban, ahol a nyomásgyakorlás várható fokozódásának veszélyére figyelmeztetett. Úgy vélte, hogy azért akarja megtörni a magyar kormányt az Európai Uniót uraló, s magát az egyedüli sikeres irányzatként feltüntető liberális fősodor, mert Magyarország példája bizonyítja, hogy egy konzervatív, patrióta, nemzeti alapon álló vezetés is nagy eredményeket érhet el.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Majd aláhúzta: a nemzeti konzultációnál erősebb érv nincsen, mert az emberek akaratánál erősebb érv politikai vitában nem létezik. "Ezért arra kérnék mindenkit tisztelettel, hogy a lehető legtöbb érvet adja a kezünkbe, és minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban (.) Egészen egyszerűen annál erősebbek lesznek az érveink a szuverenitásunkért vívott küzdelemben" - jelentette ki.

- mutatott rá.

Szijjártó Péter beszédében leszögezte, hogy a legerősebb legitimációjú külpolitikával ma Magyarország rendelkezik Európában, miután a kormánypártok tavaly rekordarányú győzelmet arattak a választáson, amelyet ráadásul leginkább külpolitikai témák határoztak meg. Ennek a szuverén külpolitikának pedig különösen nagy a jelentősége a jelenlegi nehézségek közepette, amikor a globális biztonság a legrosszabb formájában van a hidegháború lezárulta óta, hiszen mintegy harminc országban zajlik fegyveres konfliktus, és a terrorveszély is minden korábbinál magasabb.

Kiemelte, hogy ilyen turbulens körülmények mellett rendkívüli nyomás nehezedik a kisebb országokra, akiktől a nagyobbak azt várják, hogy úgy cselekedjenek, ahogy ők kívánják, de a kormány ennek dacára is fenntartotta, sőt sikerre vitte szuverén és magyar politikáját. Példákat is sorolt ezen külpolitikai sikerek alátámasztására, mindenekelőtt azt említve, hogy hazánknak sikerült kimaradnia a szomszédban dúló háborúból, illetve tartózkodnia minden olyan lépéstől, amely eszkalációhoz vezethetett volna vagy veszélybe sodorhatta volna akár egyetlen ember életét is. Kijelentette, hogy az európai stratégia kudarcot vallott, nem került közelebb a konfliktus vége, csak a kontinens gazdaságának okoztak súlyos károkat, ráadásul ezt a vezetés másfél év után sem hajlandó beismerni, mert annak politikai következményei lennének.

- közölte, aláhúzva, hogy B-tervre van szükség, elszigetelés helyett a béketeremtésre fókuszálva. A miniszter a közel-keleti helyzet kapcsán is a szuverén külpolitika eredményeit méltatta, rámutatva, hogy sikerült megőrizni a jó kapcsolatokat Izraellel és az arab országokkal is, és eközben ráadásul számos magyar gyors kijuttatásában tudtak segíteni Izraelből és a Gázai övezetből, s három magyar túsz is rövid időn belül szabadulhatott a Hamász fogságából.

- tette fel a kérdést. Ezután kitért a migráció ügyére, felidézve a határkerítés építése miatti támadásokat, illetve a kötelező letelepítési kvóták elleni fellépést a visegrádi négyek részéről, amelynek hiányában szavai szerint ma ezek az országok is a párhuzamos társadalmak, a terrorfenyegetettség problémájával néznének szembe.

- fogalmazott. Végül a gazdasági sikereket is érintette, mondván, hogy Magyarország az elmúlt évek válságaiból rendre megerősödve került ki, ami szintén a szuverén, nemzeti válaszoknak köszönhető. "Soha nem fogadtuk el azt, hogy a mások által meghatározott lépéseket tegyük meg mi is" - mondta a munkahelyteremtést és a beruházásösztönzést támogató kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.