Magyarország érdekének nevezte a nyitott világkereskedelmet, a szabadkereskedelmet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy konferencián, kedden, Budapesten. A Nemzeti Befektetési Ügynökség által szervezett, Inspiring Hungary konferencián a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy októbertől megújul a külföldi befektetések támogatása; a megyék közül tizenkettőben a támogatás fele érhető el készpénzben, három megyében csak huszonöt, másik háromban tizenöt százalék lehet az arány.
A munkahelyteremtés már nem kötelező feltétele a támogatás elnyerésének, helyette az új technológia megteremtése is biztosíthatja a jogosultságot. A cél már nem a munkahelyteremtés, hanem a technológiai fejlesztés, a kutatás-fejlesztés erősítése
– hangsúlyozta az eseményen a miniszter.
A munkát terhelő adók mértékét folyamatosan csökkenteni kell a versenyképesség előmozdítása és a fizetések emelkedése érdekében
– tette hozzá. Szijjártó Péter azt mondta: 2010-ben Magyarország a szakadék szélén állt, 12,5 százalékos volt a munkanélküliség, és nyolcvanöt százalékos az államadósság. Akkor döntöttek az új gazdaságpolitika bevezetéséről, amelynek kulcseleme az egységes jövedelemadó, egyszámjegyű társasági adó. Átalakították az állami támogatások rendszerét, valamint az ország nyitott gazdasága miatt javaslatot tett a miniszterelnöknek arra, hogy a külüggyel egyesítsék a külgazdaságot.
Azóta minden évben rekordot döntött a külkereskedelmi forgalom, ahogy a külföldi befektetések értéke is
– hangsúlyozta a tárcavezető.
A kereskedelem Németország és a V4-ek között háromnegyedével meghaladta a német-francia kereskedelmi forgalmat. Tavaly több ember jött vissza Magyarországra, mint amennyi elhagyta az országot; a vonzó fizetésért van értelme visszatérni, a nettó bérek jelentősen, átlagosan hetven százalékkal emelkedtek az utóbbi kilenc évben
– hangsúlyozta Szijjártó Péter. Tavaly kilencvennyolc befektetés 4,3 milliárd euró értékben érkezett az országba, és tizenhétezer új munkahely jött létre. Idén ennél jobbak az adatok, eddig 2,4 milliárd eurónyi befektetés érkezett; az első félévben nem a német, hanem a koreai cégek fektettek be a legnagyobb mértékben Magyarországon. A külgazdasági és külügyminiszter az autóipart a gazdaság gerincének nevezte, amelynek kibocsátása a teljes ipari teljesítménynek 29,9 százaléka. Az ágazatban százhetvenötezren dolgoznak, és az iparág versenyképességét jelzi, hogy a termékek több, mint kilencven százaléka exportra megy.
Klaus Mangold, a Knorr-Bremse AG felügyelőbizottságának elnöke Magyarország gazdasági eredményeit sikertörténetnek nevezte. Hozzátette: az utóbbi öt-tíz évben hihetetlen ütemű volt az új technológiák bevezetése is.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS