Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország és a Maldív-szigetek is a globális békepárti többség része (Videó)

Az ukrajnai háború negatív kihatásai a közöttük lévő több ezer kilométernyi távolság ellenére a Maldív-szigeteken és Magyarországon is érezhetők, ezért a két ország a globális békepárti többséghez tartozik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Maldív-szigeteki kollégájával, Abdulla Shahiddal közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy diplomáciatörténeti eseményről van szó, minthogy most látogatott először hazánkba a dél-ázsiai ország külügyminisztere. Aláhúzta: bár a két állam több ezer kilométerre található egymástól, két olyan kérdés is összeköti őket, amelyek abszolút meghatározók a jövő szempontjából.

– szögezte le, rámutatva, hogy Magyarország és a Maldív-szigetek egyaránt szembesül a háború súlyos következményeivel az infláció, az élelmiszer- és az energiaárak elszabadulása nyomán.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a másik kérdés, amelyben azonos a felek álláspontja, a környezetvédelem fontossága.

– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem teljességgel reménytelen a közlekedési szektor elektromos átállítása és a nukleáris energia nélkül.

– mondta. Erre példaként hozta fel, hogy hazánk a negyedik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó a világon, márpedig ma a közlekedési ágazat felelős a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért. Kitért ezt követően a paksi bővítésre is, amely 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását és 3–3,5 milliárd köbméter földgáz felhasználását teszi elkerülhetővé évente.

A miniszter emellett arról is beszámolt, hogy egyezség született, amelynek keretében magyar vízipari, hulladékgazdálkodási és energetikai vállalatok segítenek majd felvenni a harcot a klímaváltozás ellen a Maldív-szigeteken. Továbbá közölte, hogy idén nyolcvan diák pályázott a Maldív-szigetekről magyarországi ösztöndíjakra, akik közül huszonöten kezdhetik meg majd a tanulmányainkat hazánkban. Végezetül elmondta, hogy a kormány támogatja a vízummentességi egyezmény megkötését az Európai Unió és a Maldív-szigetek között, illetve a halászati export teljes körű vámmentességének megadását. A felek a találkozón megállapodást írtak alá a diplomata, a hivatalos és a szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgárok kölcsönös vízummentességéről.

Szijjártó Péter az Eve Power kínai elektromos akkumulátgyártó debreceni beruházásával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a helyieknek semmi félnivalójuk nincsen, mivel minden hasonló projektnél a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelni.

– jelentette ki.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.