Georgia jelentős haladást ért el az EU-tagjelölti státusz eléréséhez szükséges feltételek teljesítésében, ezért Magyarország nem látja akadályát annak, hogy az ország az ősz folyamán megkapja ezt a státuszt – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pénteken.
Szijjártó Péter azt írta: az elmúlt egy héten sok szó esett a nyugat-balkáni országok integrációjának támogatásáról, de nem szabad elfelejteni, hogy “vannak még más barátaink is, akik bebocsátásra várnak”. Például a georgiaiak, akikkel szemben “kifejezetten igazságtalanul jártak el Brüsszelben” akkor, amikor Ukrajnával és Moldovával ellentétben nekik nem adták meg a tagjelölti státuszt.
Holott Georgia semmivel sincs rosszabb állapotban, mint a másik két ország
-tette hozzá.
Mivel ez így alakult, Magyarország azóta folyamatosan segíti Georgiát abban, hogy meg tudjon felelni az Európai Unió által támasztott elvárásoknak, és teljesíthesse a tagjelöltté váláshoz szükséges feltételeket
-közölte a miniszter. Szijjártó Péter georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel pénteken telefonon áttekintette az Európai Bizottság héten bemutatott időközi jelentését az előrehaladásról. A jelentés és Georgia kormányának erőfeszítései alapján – írta a miniszter – “egyértelmű számunkra, hogy Georgia komoly előrehaladást ért el, így nem látjuk akadályát annak, hogy az ország az ősz folyamán megkapja a tagjelölti státuszt”. Hozzátette:
remélik, hogy sem az Európai Bizottság, sem a tagállamok nem fognak kettős mércét alkalmazni Georgiával szemben.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS