Pesti Srácok

Szijjártó Péter: 39 milliárd forintos beruházással 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

Szijjártó Péter: 39 milliárd forintos beruházással 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat nagyjából 39 milliárd forintos beruházásának eredményeként 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a cég elektromos autókhoz fog alkatrészeket gyártani a városban, ez már a jövő év első negyedében megkezdődik, ezzel párhuzamosan pedig új üzemcsarnok építését is tervezik. A mintegy 39 milliárd forintos beruházást az állam hétmilliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva 450 új munkahely létrehozásához - tájékoztatott. Beszédében kiemelte, hogy a Zhejiang Shuanghuan Driveline piacvezető lesz Európában az elektromos autók motorjaihoz szükséges fogaskerekek és tengelyek gyártásában.

-szögezte le.

PestiSracok facebook image

-jelentette ki, hozzátéve, hogy az ezért felelős szereplők ebben nem veszélyt, hanem lehetőséget látnak.

-mondta. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a következő időszakban azon országok lesznek sikeresek, amelyek megértik, hogy Kelet és Nyugat együttműködését erősíteni kell. Ennek kapcsán kitért arra is, hogy a magyar-kínai gazdasági együttműködés rekordjai évről évre dőlnek meg. Magyarország Kína első számú beruházási célpontja Közép-Európában, a kelet-ázsiai ország pedig idén már hazánk második legfőbb importforrása Németország után - sorolta. Aláhúzta, hogy Magyarországé a kontinens legversenyképesebb beruházásösztönzési rendszere, és az is fontos, hogy a kormány képes ellenállni mindenfajta külső nyomásgyakorlásnak.

-figyelmeztetett.

-üzente a kínai vállalatvezetőknek, kívánatosnak nevezve az újabb beruházásokat.

-fogalmazott. A miniszter arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió politikai döntései nyomán 2035-től kizárólag elektromos autók kerülhetnek forgalomba a kontinensen azzal az indokkal, hogy csakis így lehetséges a zöld átállás. Hangsúlyozta, hogy a világ károsanyag-kibocsátásának 20 százalékát a közlekedés adja, és annak pedig mintegy 70 százalékát a közúti közlekedés, úgyhogy ez az érvelés "még akár igaz is lehet". Mindenesetre - mint közölte - ennek nyomás teljesen új irányba állt az európai gazdaság, és rendkívül éles ipari és beruházási verseny indult meg, amely meg fogja határozni, hogy mely országok lehetnek majd a szektor forradalmi átalakulásának bajnokai.

-mondta.

-tette hozzá. Végezetül üdvözölte, hogy hazánkban jelen van mindhárom nagy német prémium autómárka, valamint a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt is elkötelezte magát Magyarország mellett.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.