Magyarország nagy erőkkel fog dolgozni az idei soros elnökségi féléve alatt a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésén az Európai Unió és Chile között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Santiago de Chilében.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a chilei kollégájával, Alberto van Klaveren Storkkal folytatott megbeszélésén kihangsúlyozta, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban rendkívül sokat veszített a versenyképességéből, amelynek szerinte több oka is van.
Az egyik az Ukrajnában zajló háború, és annak a teljesen elhibázott kezelése, a szankciók, az energiaárak emelkedése, illetve természetesen az, hogy az Európai Unió vagy legalábbis a brüsszeli bürokraták sok esetben átpolitizálják, átideologizálják még a gazdasági és kereskedelmi együttműködési kérdéseket is
– mondta a tárcavezető. Szijjártó Péter úgy véli, ezzel folyamatosan szűkülnek az EU külső gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak lehetőségei, „ezért a magyar EU-elnökség idején nagy erővel fognak dolgozni a közösség külső gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztésén”. A külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta: Chile a világgazdaságba egyik legmélyebben integrálódott ország, amely az elmúlt nyolc évben harminc állammal és integrációval tudott szabadkereskedelmi megállapodást kötni.
Egy ilyen tanfolyamra a brüsszeli bürokraták Santiagóban be is iratkozhatnának gyorsan, hogy hogyan kell hatékonyan szabadkereskedelmi megállapodásokat kötni
– jelentette ki, majd hozzáfűzte, hogy „mivel Chile egy ilyen mélyen integrálódott ország a világgazdaságba, ezért a vele való szorosabb együttműködés új lendületet hozhatna az európai gazdaság számára”
A miniszter leszögezte: Magyarország ezért arra törekszik a következő fél évben, hogy még idén le lehessen zárni az EU és Chile közötti, úgynevezett korszerű keretmegállapodás ratifikációját, ez ugyanis nagy lendületet adhatna a kapcsolatok fejlesztésének.
Magyarország is természetesen élen kíván járni e folyamatban, úgyhogy a parlament őszi ülésszakán az EU-Chile korszerű keretmegállapodás ratifikációjának kérdése napirenden is lesz, és reméljük, hogy így tesz majd a többi ország is, illetve a brüsszeli intézmények sem fognak késlekedni
– mondta Szijjártó Péter.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA pool/Martin Divisek
Logikus
2024-07-15 at 19:04
Ballibek megint epét hánynak!
A ballib kommentelők megint okosabbanak akarnak tűnni, mint amilyen a külügyérünk, de nem jön össze nekik.
ViAM
2024-07-15 at 18:52
A kritizálók bele ne betegedjenek, hogy Szijjártónak a bokájáig nem érnek!
lhotx
2024-07-15 at 18:42
Ezek szerint az »orosz hekker« buliban tövig benne voltál, vagy övig. Szarul csináltátok, mit mondjak.
Hűha
2024-07-15 at 17:28
A gazdasági zsenijeink már korábban felfedezték a Chilében rejlő lehetőségeket!
Torgyán is oda próbált cseresznyét exportálni.
Fukar Jakab
2024-07-15 at 17:09
A “szabadkersekedelmi” egyezmények kb. úgy néznek ki mint annak idején a KGST, és annyit is érnek, meg olyan hasznosak a versenyképességnek. A brüsszeli bürokratáktól meg elvárni, hogy tegyenek valamit az EU versenyképességéért, vagy bármit, ami nem a saját érdekük, azaz a bürokrácia hízlalása, nem éppen bölcsességről árulkodik. Az igazi szabadkereskedelem az, amikor nem korlátozzák azt jogszabályokkal, hanem csak hagyják működni. Persze az EU pont nem erről szól.
Kárpáti
2024-07-15 at 16:56
Az EU-nak 78 országgal van szabadkereskedelmi egyezménye Hülyegyerek Petike. Neked kéne beiratkozni 8 általánosba mert úgy látszik ellógtad.
Még jó, hogy az értelmes európai kollégák is ott vannak Chilében, ők tárgyalnak velük amíg a hülyegyereket elküldik büfézni.