Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a keleti beruházásokra nyitott európai államok sokat profitálhatnak az új világgazdasági korszakból

Szijjártó Péter: a keleti beruházásokra nyitott európai államok sokat profitálhatnak az új világgazdasági korszakból

A keleti beruházásokra nyitott európai államok sokat profitálhatnak az új világgazdasági korszakból, és a legjobb példa erre éppen Magyarország - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Thai President Foods beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a thai tulajdoni hátterű élelmiszeripari cég az esztergomi tésztagyártó üzemének kapacitását bővíti. A fejlesztés értéke mintegy 18 milliárd forint, amit az állam kétmilliárd forinttal támogat, ezzel hozzájárulva nyolcvan új munkahely létrehozásához. Beszédében hangsúlyozta, hogy a vállalat ráadásul a magyar gazdasági stratégia céljaival egybevágóan, folyamatosan növeli a hazai beszállítók részesedését, miközben késztermékeinek közel száz százalékát külföldön értékesíti, alapvetően Európában, ahol igen jó piaci pozíciókkal rendelkezik.

Arra is kitért, hogy ez a beruházás is világosan mutatja a keleti nyitási stratégia sikerét, hiszen láthatóan egyre több ágazatban diktálják a tempót ázsiai szereplők a nyugati vetélytársaik helyébe lépve.

PestiSracok facebook image

- közölte.

Szavai szerint ez megmutatkozik a Magyarország és Thaiföld közötti kereskedelmi forgalmon is, annak értéke ugyanis tavaly meghaladta a 750 millió dollárt, idén pedig példátlan mértékben bővült a magyar export a délkelet-ázsiai ország irányába. Szijjártó Péter az elmúlt évek válságait is érintette, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború nyomán előállt nehézségeket, és ezek kapcsán leszögezte, hogy az élelmiszerekkel való önálló ellátás képessége soha akkora jelentőséggel nem bírt, mint most.

- mondta.

- tette hozzá.

- folytatta.

Kifejtette, hogy a kormány elkötelezett a legjobb feltételek megteremtése iránt az élelmiszeripar jövőbeni fejlődéséhez, arról nem is beszélve, hogy a szektor jelenleg 155 ezer embernek ad munkát. A miniszter fontos célnak nevezte azt is, hogy az élelmiszerellátásban minél magasabb legyen a magyar források aránya. Ezzel kapcsolatban pedig üdvözölte, hogy a magyar élelmiszeripar egy "kifejezetten modern, innovatív, a legújabb, gyorsan változó igényeknek is megfelelni képes ágazat".

Tájékoztatása szerint 2014 óta 78 nagy élelmiszeripari beruházáshoz nyújtott támogatást a kormány, összesen mintegy 1200 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések ezek segítségével, csaknem kilencezer munkahelyet teremtve.

- jelentette ki.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.