Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a keleti nyitásból a magyar gazdaság nagyon sokat profitált

Szijjártó Péter: a keleti nyitásból a magyar gazdaság nagyon sokat profitált

A keleti nyitásból a magyar gazdaság nagyon sokat profitált, Tádzsikisztánban például a Richter a legnagyobb európai gyógyszeripari szereplő, és várják egyebek között a magyar vízipari cégeket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán egy dusanbei üzleti találkozón.

A magyar kormány tizenegy évvel ezelőtt azért kezdett el nyitni a gazdaság területén a keleti országok felé, hogy kiegyensúlyozza az ország külgazdasági politikáját.

– fejtette ki. Magyarország és Tádzsikisztán földrajzilag távoli országok, de ha ilyen esetben teljesül öt feltétel, akkor jól fejleszthetők a gazdasági kapcsolatok. A két ország viszonyában mind az öt feltétel adott – állapította meg Szijjártó Péter. Az első, hogy a politikai kapcsolatok rendben legyenek, aminek része, hogy egyik ország sem avatkozik bele a másik belügyeibe. A második az emberek közötti közvetlen kapcsolatok kiépítése. Ennek keretében a magyar állam évente húsz tádzsik diáknak biztosít ösztöndíjat valamelyik magyarországi felsőoktatási intézményben. Az érdeklődés ez iránt nő, az idén már hetvenegyen jelentkeztek a húsz helyre. A harmadik feltétel a fizikai jelenlét, a tádzsik és a magyar vállalatok közötti együttműködés elősegítése, ezért Magyarország konzulátust nyit Dusanbéban – közölte.

PestiSracok facebook image

A negyedik előfeltétel a pénzügyi háttér megteremtése. Az Eximbank harmincmillió dolláros hitelkeretet nyit itt, amelyből fejleszthetők a tádzsik és a magyar vállalatok közötti kapcsolatok. Az ötödik feltételként az úgynevezett zászlóshajó projektet említette, amelynek keretében egy nagy magyar cég beruház Tádzsikisztánban – ezt esetleg követik más kisebb hajók – , ez pedig konkrétan a Richter Gedeon. Szijjártó Pétert közép-ázsiai útjára, ennek keretében Tádzsikisztánba, beszámolója szerint elkísérték egy másik magyar gyógyszergyár, élelmiszeripari, elektronikai és vízgazdálkodási cégek képviselői.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?