A hűtési és fűtési rendszerek működése, az ipari növekedés és a közlekedés elektromos alapokra átállása miatt hatalmas mennyiségű áramra lesz szüksége a világnak – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Facebook-oldalán. Szijjártó Péter szerint a növekvő áramigény olcsón, hatékonyan, biztonságos és környezetkímélő módon kizárólag nukleáris energiával állítható elő.
Ezért van nagy jelentősége annak, hogy két fontos csatát is megnyertünk Brüsszelben, amikor is az Európai Unió fenntarthatónak ismerte el a nukleáris energiát, illetve amikor megakadályoztuk a rá kivetendő szankciókat
– írta a miniszter, aki felhívta a figyelmet, hogy Kína élen jár a nukleáris technológia fejlesztésében, Magyarországon pedig “teljeskörű nukleáris ökoszisztéma fejlődött ki”, ezért “érdekeltek vagyunk az ilyen típusú nukleáris együttműködés kialakításában”.
Ma a Kínai Nemzeti Nukleáris Vállalat vezetőivel folytatott tárgyalás alapján meggyőződtem arról, hogy ez nem egyoldalú
– hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook hozzászólás
csakafidesz
2024-04-27 at 11:35
bl 2024-04-26 at 15:11
Ezt pofázom kezdetektől fogva. Ráadásul add hozzá a vezetékek kiépítésének költségeit. A benzin mindenhol megvan. Egy régi amerikai filmben láttam. A benzint egy kútnál karos pumpával nyomták a kocsiba. A benzin kiadható ott is ahol nincsen áram, de villanyautókhoz lakatlan területekre is el kell vinni az áramot.
Amerika. Diesel áramfejlesztő farmok részére. Kint van az ára, telepítési költség, megrendelhető. Igen, ma is kapható. Kint a prérin onthatod a füstöt a szubtrópusi melegben. Még mindig nincsen vezetékes áram az egész országban, de nem is lesz, mert horribilisan drága lenne 5-6 épület miatt húsz mérföldnyi kábelt kifeszíteni.
Solaris
2024-04-27 at 08:24
Laci,
És mi lesz a nagy játékosokkal akik ellenérdekeltek?
Csendben végignézik?
Vagy önzetlenül segítenek?
Persze elméletnek jó, sokan támogatnánk.
Talpra magyar!
2024-04-27 at 00:42
Atomerőmű bővítése igen azért nagyon fontos mert jelenleg is több nagy beruházás folyik hazánkban.
Talpra magyar!
2024-04-27 at 00:40
Laci2024-04-26 at 16:01 Ötletedet ad elő az lmp-seknek mert annyira zöldek és az egyik pátfőnökük milliárdos.
Laci
2024-04-26 at 16:01
A benzint és az áramot hidrogénre kell lecserélni, a napenergiát vízbontással hidrogénben kell tárolni és amikor elégetjük újra vizet kapunk. Addig is az oxigén is hasznosítható. Ez egy körfolyamat, amihez a Nap energiája kell. Persze ennek is van lábnyoma, de nem annyi, mint egy atom, vagy egy hőerőműnek.
méreg zöldek
2024-04-26 at 15:26
Nagy gondok vannak: mi lesz a hamarosan kimerülő milliós nagyságrendű napelemekkel, amiket leszerelnek, a rengeteg akkumulátorral, amiket ki kell dobni, a leszerelt és semmire sem használható szél erőművekkel…Olyan környezetszennyezés lesz, amit még nem látott a világ.
És közben állandóan halljuk az elektromos tűz eseteket, amit kocsi-roller-ház akkumulátorok okoznak.
Marad az atomenergia, meg a benzines autó.
bl
2024-04-26 at 15:11
Ha a benzint lecserélik áramra, akkor napi 5 liter benzinnel számolva, akkor az naponta kb 50 kWh többletfogyasztást jelent minden háztartásban, azaz a jelenlegi havi 200 kWh-ás fogyasztás fel fog növekedni 1700 kWh-ra, ami 8-szoros növekedés. Ha figyelembe vesszük a teljes közlekedést, akkor a jelenlegi fogyasztások a tízszeresére fognak nőni mindenhol, tehát a jelenlegi 1 Paks mellé még 10 Paksot kell építeni, ha eltekintünk a más forrásoktól. Azaz minden hülye ződ a kukában fogja végezni, amikor az emberek rájönnek, hogy átb****k őket, nincs áram, nem megy az autó.