Diplomáciai nagyüzemről számolt be szombaton a törökországi Antalyából a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta: a mostani válságokkal terhelt világban ennek nagyobb fontossága van, mint talán bármikor korábban. A miniszter, aki az Antalyai Diplomáciai Fórumon tartózkodik Törökországban, több ország képviselőjével is megbeszélését folytatott.
Ezekről beszámolva azt írta: Moldova mindent megtesz azért, hogy közelebb kerüljön az Európai Unióhoz, mi pedig minden segítséget megadunk ehhez.
Az Európai Uniónak szüksége van új tagokra, az új tagokon keresztül lendületre és frissességre
– fogalmazott a tárcavezető. Úgy folytatta, hogy Panama bár messze van tőlünk, mégis rendkívül érdekeltek vagyunk az ország sikerességében: a Panama-csatorna a világkereskedelem egyik főütőereje, és a világkereskedelem sikeressége abszolút érdekünk.
Láthatjuk, hogy milyen problémákat képes okozni, ha egy-egy stratégiai fontosságú tengeri közlekedési útvonal veszélybe kerül; így van ez most a Vörös-tengeren és soha ne legyen így a Panama-csatornán
– emelte ki. Szijjártó Péter Üzbegisztánt Magyarország közép-ázsiai stratégiai partnerének nevezte. Közölte: hamarosan új ipari parkot hoznak létre kifejezetten a magyar cégek számára, így a következő hónapokban megérkeznek az első magyar beruházások Üzbegisztánba. A magyar uniós elnökség alatt pedig alá fogják írni az EU–Üzbegisztán együttműködési megállapodást – közölte a miniszter. Egy másik, szintén szombaton közzétett bejegyzésében Szijjártó Péter azt írta, hogy a Száhel-övezet stabilizálása, gazdaságának fejlesztése kulcskérdés Európa számára, mert csak így előzhető meg, hogy újabb és újabb migrációs hullámok induljanak meg Európa irányába.
Viszont azt is tudomásul kell venni, hogy együttműködési programot, katonai segítséget csak úgy lehet nyújtani, hogy azt a helyiek is elfogadják. Ezért is volt fontos ma a közvetlen párbeszéd megindítása Malival, amely szintén kulcsország a Száhel-övezet biztonsága szempontjából, így az Európa felé irányuló migrációs hullámok féken tartásában is
– hangsúlyozta a külügyminiszter.
Libanon sokat szenved a közel-keleti békétlenség miatt, a libanoni kormány békét szeretne saját országának, és ebben a tekintetben a nemzetközi közösségnek minden támogatást meg is kell neki adnia
– írta.
Így tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy a közel-keleti konfliktus ne eszkalálódjon, és ne jelentsen a jelenleginél is nagyobb veszélyt a globális biztonságra
– zárta a bejegyzését Szijjártó Péter.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS