Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Elfogadhatatlan az illegális migránsoknak az adott ország lakosaival egyenjogú egészségügyi ellátása

Szijjártó Péter: Elfogadhatatlan az illegális migránsoknak az adott ország lakosaival egyenjogú egészségügyi ellátása

Elfogadhatatlannak nevezte szerdán Szijjártó Péter az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának ülésén elhangzott felszólalásában azt a javaslatot, amely szerint az illegális migránsoknak ugyanolyan egészségügyi ellátást kell biztosítania egy tagállamnak, mint saját állampolgárainak.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon elmondta: a New York-i értekezleten leszögezte, hogy nem lehet gyakorlatilag ugyanolyan egészségügyi ellátási jogokat biztosítani azok számára, akik törvénytelenül jutottak be egy országba, mint amilyen jogokat biztosítanak azon lakosoknak, akik évtizedek óta becsületesen fizetik adóikat egyebek közt az egészségügyi ellátás fenntartására. Szijjártó Péter szavai szerint az ENSZ bürokratái a jószándék köntösébe bújtatva, lopakodó módon próbálják ezt a javaslatot a globális migrációs csomagot részeként ráerőltetni a világszervezet tagállamaira.

- tette hozzá. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a globális migrációs csomag lényege az illegális bevándorlás legalizálása, nem törődve azzal, hogy milyen biztonsági kockázatot jelent. Hozzátette, hogy a magyar álláspont szerint az illegális migráció veszélyes: nem szabad legalizálni, sem megszervezni, hanem meg kell állítani a biztonsági kockázatai miatt.

PestiSracok facebook image

A Gazdasági és Szociális Tanács a Közgyűlésnek alárendelt ENSZ-szervezet, amely egyebek közt egészségügyi téren felmerülő nemzetközi kérdésekben tanulmányokat végez és intézkedéseket kezdeményez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.