Pesti Srácok

Szijjártó Péter: határozottan fel kell lépni a nukleáris energiát érintő szankciók ellen

Szijjártó Péter: határozottan fel kell lépni a nukleáris energiát érintő szankciók ellen

Határozottan fel kell lépni azért, hogy az európai uniós szankciók semmilyen módon ne érintsék az orosz atomenergetikai szektort, ez ugyanis Magyarország alapvető nemzeti érdekeit sértené, ráadásul a globális nukleáris biztonságot is fenyegetné – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) vezető Rafael Grossival közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Brüsszelben most is zajlanak az utolsó egyeztetések a tizedik szankciós csomagról, és ennek során nagyon határozottan fel kellett lépni az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködés mindennemű korlátozása ellen.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Rámutatott, hogy effajta korlátozások nélkül is van kormány Európában, amely gátolja a magyar energiabiztonsági törekvéseket.

– fogalmazott. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a globális energiapiac szélsőséges mozgása, a nemzetközi energiaügyek átpolitizálása és az egekbe szálló árak nyomán minden eddiginél világosabbá vált, hogy a jövőben az az ország lesz erős, amely képes előállítani egy jelentős részét saját energiaszükségletének. Elmondta: Magyarország esetében ez kizárólag a nukleáris energia révén lehetséges, amely olcsó, fenntartható és biztonságos módja az energiatermelésnek, amely nélkül Európa és a világ képtelen lenne elérni zöld célkitűzéseit.

– hangsúlyozta, kiemelve, hogy a paksi bővítés során a legmagasabb biztonsági előírásokhoz ragaszkodnak. A miniszter üdvözölte a NAÜ "racionális, józan észre alapuló megközelítését", és támogatásáról biztosította a főigazgató azon törekvését is, amely egy biztonsági zóna létrehozására irányul az ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű körül. Közölte: a nukleáris baleset veszélyére figyelmeztető felhívások is bizonyítékát adják annak, hogy helyes a magyar érvelés, miszerint mielőbb tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában.

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter az amerikai és az orosz elnök keddi beszédével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: "akkor tehettek volna sokkal nagyobb szolgálatot az emberiségnek, ha egymással beszéltek volna tegnap".

– tette hozzá. A paksi bővítéshez szükséges irányítástechnika szállításának német kormányzati akadályozása kapcsán rámutatott, hogy a Siemens Energy és a Framatome konzorciuma kapta a megbízást, így amennyiben Berlin ellehetetleníti a német vállalat részvételét, akkor a francia partnerével kell tárgyalni a szerepe növeléséről.

– tette fel a kérdést, ugyanakkor kiemelte: itt nem az orosz technológia minőségéről van szó, hiszen a Roszatom a világpiac egyik vezető vállalata a maga területén.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.