Pesti Srácok

Szijjártó Péter: hazánk nyitott gazdaságként nyugodt és fejlődést lehetővé tévő környezetben érdekelt

Szijjártó Péter: hazánk nyitott gazdaságként nyugodt és fejlődést lehetővé tévő környezetben érdekelt

Magyarország nyitott gazdaságként nyugodt és fejlődést lehetővé tévő környezetben érdekelt, és nem pedig a világ újbóli blokkosodásában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sárospatakon.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az SK-Precíziós Szerszámgyártó Kft. gyártócsarnokának átadásán aláhúzta, hogy a német tulajdonú vállalat első külföldi üzeme épült meg Magyarországon. A nagyjából 2,1 milliárd forint értékű beruházást az állam 750 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva ötven új munkahely létrejöttéhez.

Beszédében kiemelte, hogy a cég a Sárospatakon előállított szerszámbefogó rendszereit a külpiacokon tervezi értékesíteni elsősorban, a beruházás ráadásul a térségben komoly lehetőséget biztosít a kis- és közepes vállalkozások számára a beszállítóvá válásra.

Méltatta a vállalatot amiatt is, hogy saját napenergia-rendszer fogja segíteni az áramellátását, ez pedig egybevág hazánk klímavédelmi célkitűzéseivel.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter leszögezte, hogy tavaly újabb rekordot döntött a magyar-német kereskedelmi forgalom, értéke elérte a 70 milliárd eurót.

Megjegyezte, hogy az utóbbi tíz évben a magyar kormány 317 nagy német vállalati beruházáshoz adott támogatást, ezek nyomán összesen 3800 milliárd forintnyi beruházás jött létre, illetve kis híján 40 ezer új munkahely.

- mondta.

Majd hozzátette, hogy ráadásul itt egy családi tulajdonú cég szavazott bizalmat hazánknak, és ez azért is nagyon értékes, mert a döntéshozóknak a saját pénzükről kellett határozniuk, amihez nagy bizalomra van szükség.

A miniszter végül kitért az elmúlt évek nehézségeire, emlékeztetve, hogy az európai és a világgazdaság is válságról válságról bukdácsol egy ideje, miközben az eddigi status quo a feje tetejére állt.

Aláhúzta, hogy azok az államok tartozhatnak majd az új világgazdasági korszak nyertesei közé, amelyek magukhoz tudják vonzani a jövőt meghatározó beruházásokat.

Üdvözölte, hogy a hazai beruházásösztönzési rendszer kifejezetten jól teljesít, s tavaly és az idei év első felében összesen 255 beruházáshoz nyújtott támogatást az állam, és ezen 870 milliárd forint több mint 6000 milliárd forintnyi beruházást generál az országban, körülbelül 25 ezer új munkahelyet hozva létre, lendületet adva tizenkilenc iparágnak.

Ennek kapcsán leszögezte, hogy az utóbbi másfél évben a legtöbb beruházás Németországból érkezett: huszonhét projektnek ítéltek meg kormányzati támogatást.

Valamint rámutatott, hogy Magyarország igen nyitott gazdaságként nyugodt és fejlődést lehetővé tévő környezetben érdekelt, semmiképp sem a világ ismételt blokkosodásában.

- emelte ki.

- fűzte hozzá.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

Papp László unokája, Papp Tamás volt a visszatérő Küzdőtér vendége (Videó!)

Ps TV 2023 november 20.
Papp László története lett a témája a visszatérő Küzdőtér magazinnak, amit annak idején a Pesti TV-n láthattak a olvasóink és nézőink. A motivációs talkshow ezúttal a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó küzdelmeiről szól. A múltidézésben Papp László unokája volt segítségünkre, Papp Tamás hosszú évek óta ugyanis azzal foglalkozik, hogy a magyar sportikon neve méltó módon legyen kezelve az utókor számára. A kiváló ökölvívó élete ugyanis nem csak pompából állt: a kommunista rezsim ugyan engedte, hogy profi ökölvívóként is küzdjön, azonban a világbajnoki címmérkőzés kapujában letiltották a külföldi utakról, így nem teljesedhetett ki nemzetközi karrierben. Ezt a tragédiát vajon fel tudta dolgozni Papp László? A beszélgetésből ez is kiderül. Tartsatok velünk!