Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország az Egyesült Arab Emírségekhez fűződő kapcsolatok fejlesztésén is dolgozni fog az EU-elnökség során (Videó)

Magyarország a közelgő európai uniós elnökségi féléve alatt azon is dolgozni fog, hogy a közösség még szorosabbra tudja fűzni a viszonyát az Egyesült Arab Emírségekkel - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyesült arab emírségekbeli kollégáját, Abdullah bin Zajed al-Nahjant üdvözölve arról számolt be, hogy hivatali partnere legutóbb nyolc éve, vagyis 2016-ban járt Magyarországon, a mostani látogatásnak pedig több szempontból is különös jelentősége van. Kiemelte, hogy a jelenlegi súlyos globális kihívások közepette nagy szükség van az olyan felelősségteljes országokra, mint az Egyesült Arab Emírségek, amelyek stabilizáló szerepet játszanak saját térségükben. Ennek kapcsán az ország szerepét méltatta az Ábrahám-megállapodások tető alá hozásában, reményét fejezve ki, hogy hamarosan visszatérhet a közel-keleti régió az egyezmény szelleméhez. Szijjártó Péter ezután elismerően szólt arról is, hogy

Illetve kitért arra is, hogy Magyarország mindig is nagyra becsülte az Egyesült Arab Emírségek szerepét a terrorizmus elleni küzdelemben, ez igen fontos a térség és a világ biztonsága szempontjából egyaránt. A miniszter végezetül érintette az idei magyar európai uniós elnökséget is, amelynek szavai szerint "bár nem mindenki örül, de erről szól a rotációs rendszer".

PestiSracok facebook image

- jelentette ki. "Kedves testvérem, nyolc év elteltével újra üdvözöllek itt, Budapesten, ahol megvitathatjuk a legfontosabb, legaktuálisabb kérdéseket" - összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Abdalláh bin Zajid an-Nahajan sejket, az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterét (b) Budapesten 2024. április 2-án. MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.