Pesti Srácok

Szijjártó Péter megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát

Szijjártó Péter megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát. A tárcavezető az ünnepélyes megnyitón örömét fejezte ki, milyen jó, amikor az államközi kapcsolatok, a diplomácia végre visszatér a személyes alapokra. Elmondta, hogy a magyar diplomácia jól vizsgázott a világjárvány ideje alatt is, hiszen tízezer, külföldön ragadt magyart vitt haza, beszerezte az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket, beruházásokat támogatott és oltóanyagot vásárolt.

Szijjártó kiemelte, hogy az innsbrucki képviselet a 148. magyar konzulátus a világban. Hangsúlyozta a helyi jelenlét fontosságát, amely segíti az adott területen élő vagy oda utazó magyarokat, illetve hozzájárul a gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez. Szólt a magyar szórványban élők rendkívül aktív egyesületeiről is, amelyek kulturális és oktatási tevékenységükkel őrzik a magyar hagyományt, és segítik a magyar identitás megélését és megmaradását. Továbbá leszögezte, hogy Innsbruck komoly kereskedelmi csomópont, és a külgazdasági kapcsolatok fejlesztése egyértelmű magyar gazdasági érdek.

– hangsúlyozta a miniszter. Szijjártó köszönetet mondott a tiroli parlament néppárti elnökasszonyának, Sonja Ledl-Rossmann-nak, aki mindvégig rugalmasan és konstruktívan támogatta a főkonzulátus létrehozását, valamint mindazoknak, akik eddig főkonzulátus nélkül is összefogták a magyarokat.

PestiSracok facebook image

A tárcavezető a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Szabados Péternek, az innsbrucki Magyar Diákotthon és Kultúrcentrum Egyesület elnökének, aki évtizedekig a tiroli magyar élet és kultúra legfőbb támogatójaként tevékenykedett, valamint Christian Windernek, aki tiszteletbeli konzulként eddig képviselte Magyarországot Tirolban.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.