Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nemzeti hatáskörben marad a migráció és a szexuális nevelés kérdése

Szijjártó Péter: nemzeti hatáskörben marad a migráció és a szexuális nevelés kérdése

Az utóbbi hetek tárgyalásai során a kormány megkapta az elvárt garanciákat az Európai Unió és a 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni országot tömörítő csoport közötti megállapodással kapcsolatban, így Magyarország hozzájárul annak aláírásához – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Mauritiuson.

A tárcavezető a helyi kollégájával, Alan Ganoóval közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy bár ez a legelső külügyminiszteri találkozó a két ország között, így diplomáciatörténeti eseményről van szó, a vizit fontosságát az adja, hogy Mauritius tölti be az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Csoport (AKCS) miniszteri tanácsának elnöki tisztségét jelenleg. Leszögezte, hogy az Országgyűlés döntésének megfelelően a kormány mindaddig nem engedélyezte a megállapodás aláírását, amíg meg nem kapta a szükséges garanciákat, és ezeket az utóbbi hetek tárgyalásai során sikerült kiharcolni.

– hangsúlyozta. Közölte, hogy az Európai Unió valamint az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Csoport között tervezett, úgynevezett poszt-cotonou-i megállapodásnak három pillére van: a gazdasági együttműködés, a migráció, illetve az egyéb ügyek, például a szexuális jogok.

PestiSracok facebook image

– mondta, leszögezve, hogy a migráció és a szexuális jogok kérdését illetően azonban a kormánynak súlyos kételyei és vörös vonalai vannak. Kiemelte, hogy a kormány a migrációt veszélyes jelenségnek tekinti, amelyet nem kezelni, hanem megállítani kell, és amely súlyos biztonsági kockázatokat jelent az EU számára. Erre pedig szavai szerint jó példa, hogy a magyar hatóságok tavaly 250 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak.

– húzta alá. Kijelentette, hogy a kormány elutasítja az "agresszív LMBTQ-propagandát", a szexuális nevelést a szülők kizárólagos jogának tekinti, és nem ismer kompromisszumot a gyerekek védelme terén. Szijjártó Péter tudatta, hogy a most elért egyezség alapján kiegészítik az EU tanácsi határozatát, ezzel világossá téve, hogy a poszt-cotonou-i megállapodás nincs semmi kihatással a migrációra és a szexuális nevelésre vonatkozó nemzeti kompetenciákra, azaz az aláírástól függetlenül ezen területeken minden döntés nemzeti kompetenciában marad.

– tájékoztatott. Emellett – mint közölte – Jutta Urpilainen illetékes EU-biztos írásos nyilatkozatot tett, amely szerint az egyezményben található, szexuális jogokra vonatkozó utalások semmi jogi kötelezettséget nem rónak a tagállamokra. Aláhúzta, hogy "azért a biztonság kedvéért" csatolni fognak egy nyilatkozatot is a megállapodáshoz, amely világossá teszi, hogy "megvédjük a gyermekeinket, a szexuális nevelés pedig a szülők kizárólagos joga".

– összegzett. A miniszter végül arra is kitért, hogy kétoldalú ügyekről is tárgyaltak, például Mauritiusra is kiterjesztik a felsőoktatási együttműködést, így a kelet-afrikai szigetország évente tizenöt hallgatót küldhet ezentúl ösztöndíjjal hazánk egyetemeire. Kiemelte, hogy Mauritius rendkívül népszerű a magyarok körében: csak az idei első negyedévben több mint háromezren látogattak ide, ami már önmagában is jó ok az együttműködés folytatására, de zajlik a közös munka egyebek mellett a vízgazdálkodás és a környezetvédelem terén is.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.