Pesti Srácok

Szijjártó Péter: növelni kell Egyiptom támogatását az erősödő migrációs nyomás közepette

Szijjártó Péter: növelni kell Egyiptom támogatását az erősödő migrációs nyomás közepette

Miközben a brüsszeli politika miatt erősödik a migrációs nyomás Európán, különösen meg kell becsülni azon országokat, amelyek féken tartják az illegális bevándorlási folyamatokat, így növelni kell Egyiptom pénzügyi támogatását is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A tárcavezető az egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a két ország kapcsolata mindig is a kölcsönös tiszteleten alapult, és ebből hazánk rendkívül sokat profitál mind biztonsági, mind gazdasági téren.

– szögezte le.

PestiSracok facebook image

– tudatta. Szijjártó Péter a súlyos biztonsági kihívások kapcsán érintette a tömeges illegális bevándorlás kérdését is. Aláhúzta, hogy a magyar hatóságok a tavalyi évben mintegy 270 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg úgy, hogy ehhez Brüsszeltől semmifajta segítség nem érkezett.

– fogalmazott.

– mondta. Hangsúlyozta: Egyiptom éppen ilyen ország, az Európát védő észak-afrikai védvonal legstabilabb bástyája annak ellenére is, hogy a helyzetet tovább nehezíti a szomszédos Szudánban dúló belháború, az onnan érkező menekültáradat.

– közölte.

– tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy hálásnak kell lenni azért, hogy Kairó féken tartja a bevándorlási hullámokat, ugyanis jelen helyzetben Európa nagyon nehezen tudna kezelni még egy biztonsági kihívást.

A miniszter kitért az energetikai, technológiai és képzési együttműködésre is, emlékeztetve arra, hogy mindkét országban új atomerőmű épül, ráadásul azonos technológiával és kivitelezővel. Emellett közölte, hogy évente 125 egyiptomi diák tanulhat ösztöndíjjal a magyarországi felsőoktatási intézményekben, és az érdeklődést jól mutatja, hogy az idei tanévre 890 jelentkezést adtak be. A felek a találkozón megállapodást írtak alá a növényvédelem területén folytatott együttműködésről.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?