Pesti Srácok

Szijjártó Péter szerint az atomenergia megfelelő platformja lehetne a pragmatikus kelet-nyugati együttműködésnek

Szijjártó Péter szerint az atomenergia megfelelő platformja lehetne a pragmatikus kelet-nyugati együttműködésnek

Az atomenergia kiváló platformja lehetne a pragmatikus, közös érdekeken alapuló együttműködésnek Kelet és Nyugat között, ugyanis még konfliktus esetén is szükség van a racionalitás megőrzésére, ebből pedig mindenki nyerne - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában. A tárcavezető a Közép- és Kelet-Európai Atomenergia-ipari Kongresszuson hangsúlyozta, hogy Európa az utóbbi évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz ma szembe, aminek lényeges eleme az energiaválság.

Szijjártó Péter úgy látja, hogy a kontinensnek nem sikerült megfelelő válaszokat adnia az ukrajnai háborúra, a szankciós politika teljes kudarcot vallott, jelentősen csökkent az energiaforrások mennyisége és nőtt az ár, ami a versenyképességet is komolyan gyengíti. Mindez szavai szerint a klímaváltozás elleni harcra is nagy kihatással van, márpedig ezen a téren fontos lenne az ideológiai megközelítés helyett gyakorlati szempontokat előtérbe helyezni, hogy miként lehet a bolygót megőrizni a következő nemzedékek számára.

- tudatta.

PestiSracok facebook image

A külgazdasági és külügyminiszter pozitív fejleménynek nevezte a francia vezetésű nukleáris koalíció létrejöttét, amely már tizenhat tagot számlál. Szükség célkitűzésnek minősítette, hogy 2050-re 150 gigawattnyi atomenergia-kapacitás jöjjön létre az Európai Unióban, ehhez pedig 30-40 új reaktort kell építeni, valamint meg kell hosszabbítani egyes meglévő erőművek élettartamát. Aláhúzta, hogy ma mindenki a kisméretű moduláris atomerőművekre (SMR) vár, de ez egyelőre szerinte olyan, mint Columbo felesége, mindenki beszél róla, de még senki nem látta. Majd reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben megváltozik. Kiemelte:

Ennek kapcsán érintette a nukleáris ipart sújtó szankciók elfogadtatására irányuló állandó kísérleteket, és leszögezte, hogy Magyarország nem fog ilyen intézkedésekhez hozzájárulni, pusztán azért, mert ez súlyosan sértené a nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdekeit. Továbbá kijelentette, hogy miközben folyamatos a nyomásgyakorlás az európai szankciók kiterjesztése érdekében, az Egyesült Államok az idei év első felében több mint kétszeresére növelte az uránimportot Oroszországból. A miniszter kitért a magyarországi helyzetre is, és emlékeztetett arra, hogy hazánk az elektromobilitás egyik fontos európai központjává, a nyugati és keleti autóipari vállalatok találkozási pontjává vált, ami a gazdasági növekedés garanciája, azonban ez nem lenne lehetséges atomenergia nélkül.

Rámutatott, hogy a kormány a paksi bővítéssel 2050-re el kívánja érni a klímasemlegességet, és már ma is fenntartható az áramtermelés 63 százaléka, amelynek körülbelül 85 százalékát a paksi reaktorok biztosítják. Aláhúzta, hogy a nemzetközi projekt keretében megépülő, 2400 megawattos összkapacitású új blokkok évente 17 millió szén-dioxid kibocsátását előzik majd meg.

- fogalmazott.

Beszámolt a paksi bővítés előrehaladásáról is, kiemelve, hogy nagy erővel folynak a munkálatok, és az EU-ban a kellő engedélyekkel rendelkező nukleáris beruházások közül a magyar a legnagyobb. Üdvözölte, hogy az Európai Bizottság csodával határos módon mindössze egy hónap alatt jóváhagyta a Roszatommal kötött kivitelezési és pénzügyi szerződés módosítását, amelyek nyomán jelentősen egyszerűsödött a lassú bürokratikus folyamat.

Végül figyelmeztetett, hogy rendszeresen tesznek kísérletet egyes szereplők a projekt akadályozására.

- mondta. Illetve felszólalt a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett, s hozzátette, nem azért, mert Putyin rajongói, az oroszok barátai vagy a Kreml propagandistái lennénk, hanem csak a nemzeti érdekek miatt, ugyanis nem akarjuk, hogy a nukleáris energia a Kelet és Nyugat közötti konfliktus túszává váljon. Hangsúlyozta: még konfliktus esetén is meg kell őrizni a racionálist, a közös érdekeken alapuló együttműködést, ennek pedig kiváló platformja lehetne a nukleáris energia.

- közölte.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.