Pesti Srácok

Szijjártó Péter szerint Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet

Szijjártó Péter szerint Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet

Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet, és a kormány elkötelezett aziránt, hogy ezt a közös sikertörténetet minél tovább írja a két ország – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.

A tárcavezető a kínai nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadáson mondott beszédében hangsúlyozta, hogy mára a két ország között stratégiai, átfogó és baráti kapcsolatrendszer jött létre. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország 2015-ben első európai államként csatlakozott az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez, amely csak tovább erősítette a keleti nyitás stratégiájának eredményeit.

– jelentette ki. Hozzátette: az elmúlt négy évből kétszer is a kínai beruházók hozták az adott évben a legtöbb beruházást ide, és Magyarország gazdaságtörténetének legnagyobb vállalati beruházását is egy kínai vállalat hajtja végre. Rámutatott, hogy ezek a modern technológiákat képviselő beruházások nagymértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy a magyar gazdaságot a nehéz körülmények közepette is növekedési pályán lehessen tartani. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az ukrajnai háborúra adott elhibázott válaszok miatt a világ újra blokkokra szakadhat, ami ellentétes lenne a kölcsönös tiszteletre alapuló nemzetközi együttműködést támogató Magyarország nemzeti érdekeivel. Ennek kapcsán kifejezetten veszélyesnek és károsnak nevezte azokat a hangokat, amelyek az európai és a kínai gazdaság szétválasztását sürgetik.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Kiemelte, hogy Kína nemrég átvette az EU korábbi második helyét a bruttó hazai termék (GDP) globális rangsorában.

– vélekedett. A miniszter kitért az ukrajnai háborúra is, emlékeztetve arra, hogy nap mint nap emberek halnak meg és egyre súlyosabb a pusztítás a szomszédos országban.

– szögezte le.

– tette hozzá. Végezetül pedig úgy összegzett, hogy Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet, és a kormány elkötelezett aziránt, hogy ezt a közös sikertörténetet minél tovább írja a két ország.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.